Franciaország üdvözli a csütörtökön Párizsban az amerikaiak, ukránok, franciák, britek és németek között példátlan formátumban Ukrajnáról folytatott kiváló eszmecserét, amely lehetővé teszi a közeledést a Kijev és Moszkva közötti szilárd béke érdekében.
„Ma Párizsban elindítottunk egy pozitív folyamatot, amelyben az európaiak is részt vesznek" – tudatta csütörtök este a francia elnöki hivatal az Emmanuel Macron államfő, Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott részvételével tartott egész napos megbeszéléssorozat végén.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi oldalon azt írta, az Ukrajnáról folytatott megbeszélés pozitív és konstruktív volt, hozzátette, hogy „mindannyian osztozunk a béke iránti vágyban", több mint három évvel az Ukrajnában indított orosz invázió után.
A megbeszélések jövő héttől Londonban folytatódnak.
A francia elnök szerint „a szövetségesek közötti koordináció kulcsfontosságú", miközben az európaiak hetek óta attól tartanak, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között megkezdett tárgyalásokról kiszorulnak.
„Az az újdonság (...), hogy ma Párizsban az Egyesült Államok, Ukrajna és az európaiak egy asztalhoz ültek", hogy megvitassák, miként lehet igazságos és tartós békét elérni – hangsúlyozta rövid nyilatkozatában Jean-Noël Barrot, a francia diplomácia vezetője.
Az Egyesült Államok „megértette, hogy egy igazságos és tartós béke csak az európaiak beleegyezésével és hozzájárulásával érhető el" – hangsúlyozta a miniszter később az LCI francia hírtévének adott interjúban. Az Oroszországgal folytatott párbeszéd feltétele lenne, hogy Moszkva elfogadjon egy „feltétel nélküli és azonnali tűzszünetet" – tette hozzá.
A francia külügyminiszter úgy érzékelte, hogy az Egyesült Államok siet, hogy véget vessen ennek a háborúnak Ukrajnában.
„Támogatnunk kell ezt a sietséget, hogy Vlagyimir Putyin szembesüljön a felelősségével, a Trump elnöknek tett ígéreteivel, amelyeket a jelek szerint a mai napig nem tart be" – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.
Emmanuel Macron egyik tanácsadója az AFP hírügynökségnek elmondta: az ukrán és az európai vezetők hangsúlyozták, hogy közösen támogatják Donald Trump amerikai elnök azon célkitűzését, hogy az ukrajnai háborúnak mielőbb véget kell vetni, és a lehető leghamarabb teljes tűzszünetre van szükség.
„Az amerikaiak készek megvitatni a biztonsági garanciák kérdését" – jelezte röviden a francia elnöki hivatal a csütörtöki párizsi egyeztetések végén, hozzátéve, hogy Washington nagyra értékeli a francia-brit munkát ezen a területen.
Közös béketervet dolgoz ki Európa, amihez az Egyesült Államok támogatását kérik
Európa hitet tett az igazságos és tartós béke mellett Ukrajnában, és a vezetők – egyebek mellett – megállapodtak a további katonai segítségben a márciusi, Londonban tartott csúcstalálkozón. Az európai nemzetek egy csoportja béketervet dolgoz ki az ukrajnai tűzszünetre, amit megvitatnak az Egyesült Államokkal és Donald Trump elnök kormányával.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban