Donerpreisbremse néven fut Németországban a döner kebabra kivetendő ársapka ötlete, amely egyre komolyabb javaslatként jelenik meg a német közéletben. A projektet felkarolók egyike, a baloldali Die Linke párt például 4,90 eurós árplafont javasol, a hátrányos helyzetű fiatalabb generációk számára pedig 2,90 eurós kedvezményes árat.
A németországi kebabeleladások a becslések szerint évente 7 milliárd euróra rúgnak, az országban évente 1,3 milliárd dönert fogyasztanak el, vagyis amennyiben valóban ársapkát húznának a népszerű ételre a németek, a támogatási program a Die Linke becslései szerint évi 4 milliárd euróba kerülne – írja az Euronews.
A felvetés a német közösségi oldalakon is heves vitákat vált ki az utóbbi időben, a szórakoztató mémektől kezdve az egymásnak feszülő kommentszekciókig. Sőt, a posztolásba maga Olaf Scholz kancellár is beszállt, aki a dönerinfláció okait többek között az Ukrajna elleni orosz háború következményeként magyarázta.
Maguk a döneárusok is panaszkodnak, legfőképpen arra, hogy képtelenek befolyásolni az árakat, amelyek szerintük a bérleti díjak, illetve az energia- és az élelmiszerárak miatt szálltak el. Az egyik berlini, a Friedrichstrasse pályaudvar közelében működő döneres például azt nyilatkozta, hogy az árat kénytelen volt két év alatt 3,90 euróról 7 euróra emelni.
Az ország fele kevesebb, mint 1500 forintból vesz ételt naponta – mutatjuk, miért
Miközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre. Az érintett családok tagjaira átlagosan naponta legfeljebb 1333 forint jut.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val