Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken a Fehér Házba látogatott, ahol az amerikai elnökkel tárgyalt. Donald Trump láthatóan inkább a békemegállapodás közvetítésére törekszik, mint Ukrajna fegyverarzenáljának korszerűsítésére – írta a Reuters. Az amerikai elnök nem zárta ki, hogy biztosítsa a nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat, de hűvösnek tűnt a lehetőséggel kapcsolatban.
A Zelenszkij-Trump tárgyalás két órán át tartott, az amerikai elnök arra kérte Ukrajnát és Oroszországot, hogy „azonnal állítsák le a háborút”, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Ukrajna területeket enged át.
„Álljatok meg a frontvonalnál, és mindkét fél menjen haza a családjához”
– mondta Trump. „Állítsátok meg a gyilkolást, és ennek vége. Álljatok meg most azonnal a frontvonalnál. Ezt mondtam Zelenszkij elnöknek. Ezt mondtam Putyin elnöknek is” – fogalmazott később újaságíróknak.
Az ukrán vezető Trumpnak elmondta, hogy Ukrajnának több ezer drónja van készenlétben az orosz célpontok elleni offenzívára, de amerikai rakétákra van szüksége. „Nincsenek Tomahawkjaink, szükségünk van rájuk” – mondta. Trump így válaszolt: „Sokkal inkább azt szeretnénk, ha nem lenne szükségük Tomahawksra.”
Később Trump megismételte, hogy azt szeretné, ha az Egyesült Államok megtartaná a fegyvereit. Nem akarunk olyan dolgokat elajándékozni, amelyekre szükségünk van az országunk védelméhez – tette hozzá
A találkozó után, amelyet Zelenszkij produktívnak nevezett, azt mondta az újságíróknak, hogy nem kíván nagy hatótávolságú rakétákról beszélni, mondván, az Egyesült Államok nem akar eszkalációt, és hogy „reálisan” látja azok megszerzésének esélyét.
Az ukrán elnök, aki a találkozó után telefonon beszélt európai vezetőkkel, azt mondta, hogy számít Trumpra, hogy nyomást gyakorol Putyinra, „hogy állítsa le ezt a háborút”.
Amikor Trump kijelentéseiről kérdezték, Zelenszkij azt mondta:
„Trump elnöknek igaza van, és meg kell állnunk ott, ahol vagyunk. Fontos, hogy megálljunk ott, ahol vagyunk, és utána beszéljünk.”
A Kreml közölte, hogy sok mindenről kell dönteni, és a csúcstalálkozóra „egy kicsit később” kerülhet sor, mint a Trump által említett kéthetes időszakon belül.
Trump Zelenszkij előtt dicsérte Orbán Viktort: elárulta, hogy miért Budapestre esett Putyinnal a választásuk
Az amerikai elnök megerősítette, hogy a magyar fővárosban kétoldalú találkozóra kerül sor, de tartani fogják a kapcsolatot az ukrán elnökkel. Erről itt olvashatja el a részleteket >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le