Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elő fogja készíteni találkozóját egy tűzszüneti megállapodás érdekében, hogy véget vethessen az ukrajnai háborúnak – közölte helyi idő szerint pénteken Donald Trump.
„Mostantól valójában Zelenszkij elnökön múlik, hogy ez megvalósuljon. És azt is mondanám, hogy az európai nemzeteknek is kicsit be kell kapcsolódniuk. (...) És ha szeretnék, én is ott leszek a következő találkozón”
− mondta az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak az alaszkai amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
Az amerikai elnök arra a kérdésre, hogy milyen tanácsot adna Zelenszkijnek, azt mondta, megállapodást kell kötnie a háború lezárása érdekében.
Megállapodást kell kötni. Igen. Nézzék, Oroszország egy nagyon nagy hatalom, ők pedig nem
− húzta alá.
Úgy hiszem, nagyon közel járunk a megállapodáshoz − mondta Trump, ugyanakkor világossá tette, hogy mindehhez még az ukrán elnöknek is hozzá kell járulnia.
Az amerikai elnök közölte: nagyon őszintén beszélgettek Putyinnal az alaszkai csúcstalálkozót követő sajtótájékoztató után. Kérdésre válaszolva Trump elmondta, hogy volt alkalma külön is beszélni orosz hivatali partnerével. Közvetlenül utána nagyon őszintén beszélgettünk. Azt hiszem, ő is szeretné, ha ez megvalósulna − tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy jelenleg nem foglalkozik büntetővámok bevezetésével az oroszországi kőolajbeszerzésekre, de talán két-három hét múltán ismét fog.
Háromórás tárgyalás után fordított egymásnak hátat Trump és Putyin
Véget ért a szűk körű tanácskozás Donald Trump és Vlagyimir Putyin részvételével Alaszkában. Trump szerint amíg mindenben nincs megállapodás, addig semmiben sincs.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le