Donald Trump azt ígéri, hogy megszünteti a túlórabérre kivetett adókat egy sor olyan javasolt intézkedés részeként, amely szerinte több rendelkezésre álló jövedelmet jelentene a munkavállalók számára.
„Ez több ösztönzést ad az embereknek a munkára. Sokat ad a cégeknek” – mondta Trump a Fox News beszámolója szerint csütörtökön az arizonai Tucsonban tartott kampánygyűlésen.
Kapcsolódó
Ezek az emberek tényleg dolgoznak. Rendőrök, ápolónők, gyári munkások, építőmunkások, teherautó-sofőrök és gépkezelők
– magyarázta.
A republikánus elnökjelölt a kampánygyűlésen arra is ígéretet tett, hogy megszünteti a társadalombiztosítási juttatások adóztatását, valamint a borravalók megadóztatását, emellett megemeli a minimálbért is.
A volt elnök időközben bejelentette, hogy nem vesz részt egy újabb elnökjelölti vitában Kamala Harris alelnökkel szemben. Trump arról írt a Truth Social oldalán, hogy Harrisnek inkább „arra kellene koncentrálnia, amit az elmúlt majdnem négy év alatt tennie kellett volna”.
Harris kikacsintott a nézőkre, és elkaszálta Trump központi üzenetét
Jelentős moderátori segítséget kapott az elnökjelölti vita során a demokrata Kamala Harris az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint. Nem kizárólag ennek köszönhető azonban, hogy elemzők szerint ő könyvelhette el sikerként a retorikai mérkőzést. Donald Trump volt amerikai elnök migrációval kapcsolatos megszólalásait már az esemény elején hatástalanította és – bizonyos szinten – nevetség tárgyává tette az aktuális alelnök.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Véget ért a háború a munkavállalók és a munkaadók között, új világkorszak kezdődött