A londoni tőzsdén jegyzett luxusingatlan-fejlesztő Dar Global hétfőn bejelentette, hogy a Trump Tower sikere után, második együttműködésként Trump Plaza építését tervezi a szaúdi Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda városában.
A vállalat bejelentése szerint az egymilliárd dolláros fejlesztés mérföldkőnek számít, az épület a város szívében, a King Abdulaziz Road mentén valósul meg.
A Dar Global jelentése szerint a projekt központi elemét egy Central Park ihlette és a célja, hogy elhozza Dzsiddába Manhattan hangulatát – írja az AP. Az első szaúdi épületet, a dzsiddai Trump Towert tavaly decemberben nyitották meg,
Donald Trump cégével számos ingatlanlicenc-megállapodást kötött külföldön, mielőtt 2017-ben beköltözött volna a Fehér Házba. Egyebek mellett kanadai, dubai, mexikói, indiai és törökországi szállodákra és lakótornyokra vonatkozóan.
A bukás szélén áll a hatalmas projekt: veszélyben a sivatagi álom
Szaúd-Arábia grandiózus terve, hogy a sivatag közepén építsen világszínvonalú síparadicsomot, egyre nagyobb akadályokba ütközik.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin