Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán jelentette be washingtoni idő szerint hétfő este, hogy

Izrael és Irán teljes tűzszünetről állapodott meg, ami lezárja a 12 napos háborút.

Az elnök bejegyzése szerint a háborúban álló felek teljes egyetértésre jutottak, amelynek értelmében átfogó és teljes tűzszünet lép életbe.

Donald Trump azt közölte, hogy washingtoni idő szerint kedd 0 órától, azaz

közép-európai idő szerint a teljes tűzszünet kedden reggel 6 órától lép életbe, ami két lépésből áll:  először Irán szünteti be a harcot, majd Izrael is lezárja a hadműveletét.

A tűzszünet életbe lépése után 24 órával hivatalosan befejeződik a 12 napos háború - írta az elnök az MTI tudósítása szerint.

Donald Trump leszögezte, a két fél vállalta, hogy békés marad és tiszteletben tartja a tűzszünetet.

Azt feltételezve, hogy minden úgy működik majd ahogy kell, szeretnék gratulálni mindkét országnak, Izraelnek és Iránnak, hogy volt ereje, bátorsága és intelligenciája ahhoz, hogy lezárja azt, amit most már 12 napos háborúnak kell nevezni

- fogalmazott az amerikai elnök, aki kiemelte: egy olyan háborút sikerül lezárni, ami éveken keresztül tarthatott volna és elpusztíthatta volna a teljes Közel-Keletet.

Bejegyzését azzal zárta, hogy „Isten áldja Izraelt, Isten áldja Iránt, Isten áldja a Közel-Keletet, Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat és Isten áldja a világot”.

JD Vance alelnök a bejelentéssel egy időben a Fox News hírtelevízió Special Report című műsorában elmondta, hogy az elnök hétfőn több alkalommal egyeztetett a konfliktusban érintettekkel a harcok lezárásáról.

Az alelnök az iráni helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni légicsapással elérte célját, azaz azt, hogy Iránt megfossza az atomfegyver kifejlesztésének lehetőségétől.

Hangsúlyozta, hogy minden valószínűség szerint a konfliktust úgy sikerült lezárni, hogy abban egyetlen amerikai sem sebesült meg.

Az iráni állami média kedden bejelentette, hogy tűzszünetet rendeltek el „az ellenséggel szemben”, miután Irán hétfőn katonai válaszlépéseket tett az „amerikai agresszióra”. A bejelentés röviddel Donald Trump posztjának megjelenése után hangzott el.

A konfliktus 2025. június 13-ára virradó éjjel robbant ki, amikor az izraeli légierő célzott csapásokat indított Irán ellen. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a támadások célja az volt, hogy gyengítsék Irán nukleáris kapacitásait, valamint megsemmisítsék nagy hatótávolságú rakétáit. Az izraeli hadműveletek az iráni nukleáris fegyverprogram előrehaladása miatt indultak, az izraeli vezetés szerint Irán már csak napokra volt attól, hogy elegendő hasadóanyaghoz jusson akár tizenöt nukleáris bomba előállításához. A légicsapások nyomán gyorsan kiéleződött a helyzet a térségben, ami az elmúlt 12 nap alatt háborús állapotokat eredményezett.