Donald Trump a Truth Social-ön jelentette be, vasárnap este, washingtoni idő szerint este tízig kell a Hamásznak elfogadnia a gázai béketervet, különben elszabadul a pokol.
„Ha ez az utolsó esély a megállapodásra nem jön létre, akkor a Hamász ellen olyan pokol tör ki, amilyet még senki sem látott. Valamiképpen béke lesz a Közel-Keleten”
– fogalmazott az elnök.
A BBC információi szerint az arab és török közvetítők állítólag próbálják a Hamászt rávenni arra, hogy elfogadják a békejavaslatot, ám erre kevés az esély. Ugyanakkor a szervezet katari politikai vezetésének egy része hajlandó volna azt elfogadni bizonyos módosítások mellett, de a befolyásuk korlátozott, mivel nem rendelkeznek ellenőrzéssel a fogva tartott túszok felett.
További akadályt jelent a Hamász egyes tagjai számára, hogy a megállapodás szerint a fegyverszünet első 72 órájában az összes túszt át kellene adniuk, amivel feladnák az egyetlen alkupozíciójukat.
Megszületett Trump gázai béketerve, Izrael már rábólintott
Donald Trump és Benjamin Netanjahu washingtoni megbeszélésén ismertették az amerikai elnök gázai háború lezárását célzó 20 pontos béketervét, az izraeli miniszterelnök szerint a javaslat „kritikusan fontos” lépés a béke felé, a Hamásznak pedig három napja van a megállapodásra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter