2022-es adatok szerint a világon minden ötödik felnőtt dohányzik, ez jelentős javulást jelent az ezredfordulóhoz képest, amikor még minden harmadik felnőtt dohányzott – írja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a jelentése alapján a 444. A jelentés szerint az elmúlt években folyamatosan csökken a dohányzó felnőttek száma. 2000 óta vizsgálják a dohányzás elterjedését és
az adatok szerint 150 országban sikerült csökkenteni a dohányzást.
Az európai populáció 26,5 százaléka dohányzik. A jelentés 2030-ra az európai régión belül jósolja a legnagyobb visszaesést, 23 százalékra. Itt egyébként kétszer annyi nő dohányzik, mint más régiókban, és a leszokás is lassabb.
Annak ellenére, hogy a legtöbb országban csökken a dohányzók száma, a WHO arra hívja fel a figyelmet, hogy a dohányzással összefüggésbe hozható halálesetek száma valószínűleg magas marad. Világszinten évente több mint 8 millió ember halálát okozza, ebből 1,3 millió nem dohányzó, a passzív dohányzás áldozata.
A jelentés szerint a szigorú korlátozások bevezetése és a dohányzással kapcsolatba hozható halálesetek számának csökkenése között harminc év telik el.
Összességében azonban a világ jó úton halad afelé, hogy 2010 és 2025 között negyedével csökkenjen a dohányzók száma.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott