A dél-koreai hatóságok pénteken hiába próbálták letartóztatni szöuli rezidenciáján a december 3-án a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt felfüggesztett elnököt, Jun Szogjolt, az őrizetbe vételt az elnöki testőrség megakadályozta. Az államfő elleni nyomozást irányító testület, a Korrupcióellenes Nyomozó Hivatal (CIO) ügyészei és ügynökei csaknem hat órán át tartózkodtak az elnöki rezidencián, de végül dolgavégezetlenül távoztak.
Az AFP tudósítása szerint Jun letartóztatására a CIO 20 embere érkezett 80 rendőr támogatásával, de 200 katona, illetve biztonsági ember állta az útjukat, élőláncot alkotva akadályozták meg az őrizetbe vételt.
Az őrség előzőleg tucatnyi mikrobusszal és egyéb járművel állta el a bejáratot, a nyomozók azonban egy oldalbejáraton át végül mégis bejutottak az ingatlanra. Az őrizetbe vételt mindazonáltal nem tudták végrehajtani az elnököt védők nagy létszámfölénye miatt, kisebb dulakodások is történtek.
Az elnöki biztonsági szolgálat az elmúlt napokban már többször megakadályozta, hogy a nyomozók házkutatást tartsanak Jun otthonában. Jun jogi csapata péntek reggel sietve érkezett az elnöki rezidenciára, és ismét elítélte az általa törvénytelennek és érvénytelennek nevezett letartóztatási parancsot.
A CIO-nak január 6-ig van ideje végrehajtani a szöuli bíróság által kedden kiadott elfogatóparancsot.
Jun Szogjol letartóztatása – aki hivatalosan továbbra is államfő maradt, tisztségéből csupán felfüggesztették, amíg az alkotmánybíróság június közepéig meg nem erősíti a vádemelését – példa nélküli lenne Dél-Korea történetében.
Jun több száz elkötelezett támogatója, köztük ismert szélsőjobboldali youtuberek és neoprotestáns keresztény prédikátorok, csütörtökről péntekre virradó éjszaka az elnöki rezidencia közelében táboroztak, néhányan közülük késő esti imaórákat tartottak.
A dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint pénteken mintegy 2700 rendőrt vezényeltek a területre, miután csütörtök este dulakodások törtek ki a felfüggesztett elnök támogatói és ellenzői között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Egy csapásra 21 milliárdosa lett Belgiumnak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok