A szlovák parlament október végén elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, amely többek között a gyalogosok sebességét is 6 kilométer per órában korlátozta – írja az Új Szó szlovák napilap.
A javaslatot benyújtó Ľubomír Vážny (Smer) szerint a változtatás célja az volt, hogy szabályozza az egyre nagyobb számban megjelenő elektromos rolleresek, kerékpárosok és más, segédmotorral felszerelt járművek közlekedését.
A törvény elfogadása után sokan attól tartottak, hogy a sebességkorlátozás a gyalogosokra, sőt a futókra is érvényes lesz.
A szlovák rendőrség azonban tisztázta a helyzetet: a szabályozás nem vonatkozik a gyalogosokra, kizárólag azokra, akik valamilyen kerekes vagy segédmotoros eszközzel közlekednek.
„A gyalogosok sebességével kapcsolatos szabályozások a 10 évnél fiatalabb kerékpárosokra is vonatkozik, beleértve kísérőiket, továbbá az önegyensúlyozó járműveken, illetve segédmotoros robogókon közlekedőkre is kiterjed” – pontosította Lea Vilhanová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az új KRESZ betiltja a zenehallgatást
Folyamatban van a KRESZ átalakítása, amely ezúttal a gyalogosokra is komoly hatással lehet. Az Economx videóriportjában arról kérdeztük a járókelőket, mit szólnak a készülő szabályváltozásokhoz.Bővebben>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok