Donald Trump amerikai elnök pénteken az Air Force One fedélzetén újságíróknak kijelentette, hogy valószínűleg jövő héten beperli a BBC-t, és 1-5 milliárd dollár közötti összeget követel a brit közszolgálati televíziótól egy 2020. január 6-i beszédének manipulatív vágása miatt.
A Reuters által megtekintett jogi dokumentum szerint Trump ügyvédjei eredetileg péntek estig adtak határidőt a BBC-nek a dokumentumfilm visszavonására és legalább egymilliárd dolláros kártérítésre.
A BBC elnöke, Samir Shah csütörtökön személyesen kért bocsánatot Trumptól, elismerte, hogy a vágási hibát, a Panorama című műsorban sugárzott részletek így tévesen azt a benyomást keltették, mintha Trump uszított volna a capitoliumi erőszakra.
A BBC azonban nem lát jogalapot rágalmazási perre, és nem fizet kártérítést.
Őszintén sajnáljuk a klip szerkesztésének módját, de határozottan vitatjuk, hogy rágalmazási kereset alapja lehetne
– közölte.
Már el is ismerték, hogy csaltak – mondta Trump a Reuters tudósítójának. A GB News-nak adott interjúban pedig hozzátette: ez már túl van a fake news-on, ez már korrupt.
A botrány következtében a héten lemondott Tim Davie főigazgató és Deborah Turness hírigazgató.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerdán a parlamentben kijelentette: támogatja az erős és független BBC-t, de a csatornának rendet kell teremtenie a háza táján. A kulturális miniszter, Lisa Nandy szerint a bocsánatkérés helyes és szükséges volt.