A politikusok szerint nem lehet megfelelően védeni a schengeni övezetet, ha közben Magyarország gyorsított eljárással ad vízumot orosz és belarusz állampolgároknak. Aggályaikat az Európai Bizottságnak is megírták.
A nemzeti kártyával eddig keleti vendégmunkások dolgozhattak hazánkban legfeljebb 2 évig. A júliusi változtatás után félő, hogy orosz, illetve belarusz kémek is be fognak szivárogni Európába – írja az Euronews.
A schengeni övezetet sosem nyitottuk meg rossz szándékú diplomaták előtt, és nem hagytuk, hogy rés keletkezzen a védelmünkön. Komolyan kell vennünk ezt a fenyegetést
– kongatta meg a vészharangot Baiba Braze, lett külügyminiszter.
A magyar kormány azonban azzal védekezik, hogy minden uniós szabályt betart és alaposan átvilágítja a vendégmunkásokat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást