Ausztria 24 kisebb Magyarországgal és Szlovákiával szomszédos határátkelőt zárt le, hogy megelőzze a ragadós száj- és körömfájás bejutását az országba – írja a Euronews.
Szlovákia kedden rendkívüli helyzetet hirdetett, miután újabb három gazdaságban is kimutatták a betegséget.
Kapcsolódó
Magyarországon 50 év óta először tört ki a rendkívül fertőző betegség, ami ellen katonák kivezénylésével és fertőtlenítő intézkedésekkel védekezik az ország a Szlovákiával és Ausztriával határos területeken.
A vírus, amely emberre ugyan nem jelent veszélyt, főként szarvasmarhákat és más párosujjú állatokat, például sertéseket, juhokat és kecskéket érint. A fertőzött állatoknál a betegség tünetei közé tartozik a láz és a szájhólyagok megjelenése. A járvány kitörése nyomán gyakran kereskedelmi korlátozásokat, illetve az egyes állatállományok selejtezését kénytelenek elvégezni a hatóságok.
Ehhez hasonlóan az osztrák egészségügyi hatóságok szigorú ellenőrzéseket végeznek a Magyarországgal és Szlovákiával közös, nyitott határátkelőhelyen. Az autóknak egy úgynevezett járványszőnyegen kell áthaladniuk, amely fertőtlenítéssel megakadályozza a vírus terjedését. Az intézkedés a határon gyalogosan átkelők számára is kötelező.
Ezen felül a rendőrség a határátkelőhelyeken a járműveket is átvizsgálja hústermékek után kutatva.
Az osztrák hatóságok elmondták: a rendőri erőforrásokat jelenleg a határra összpontosítják, amíg a vészhelyzet fennáll. Hozzátették, a határőrök arra az eshetőségre is felkészültek, ha a betegség valamelyik gazdaságban üti fel a fejét.
Ennek fele sem tréfa: Szlovákiában katonák járőröznek, Csehországban hermetikusan zárnak
Egyre jobban terjed hazánkban is a száj- és körömfájás vírus, miközben a szlovákok már az Európai Bizottsággal tárgyalnak a kárpótlási javaslatokról. A csehek hermetikusan lezárják magukat, és húsvétra sem importálnak a környező országokból.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben