A Német Gyümölcskereskedelmi Szövetség (DFHV) szerint egyre kevesebben vásárolnak gyümölcsöt, a németek spórolnak az élelmiszereken, így az almán is.
Indiában viszont ennek éppen az ellenkezője történik: a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Hivatal (BLE) adatai szerint ott egyre keresettebb a német alma, amely egy tavaly novemberi megállapodás alapján – hosszú, intenzív tárgyalási folyamat révén – végre korlátlanul exportálható.
Kapcsolódó
Az Indiába szállított népszerű almafajták között vannak „régiek”, mint a Red Prince és a Gala, de nagy kereslet mutatkozik az „újakra” is, mint a Kisasszony, vagy a Hófehérke elnevezésű. Utóbbi mélyvörösebb és édesebb más fajtákhoz képest.
A Bild című német lapnak egyes termelők úgy nyilatkoztak: jelenleg az ázsiai piac sokkal értékesebb a németnél, a hazaival ellentétben komoly növekedési potenciált rejt. A térség kultúrájában is más hagyománya van ennek a gyümölcsnek: a vendégek virág vagy bor helyett egy piros almát visznek a vendéglátóknak.
A német alma sokkal keresettebb mint a lengyel vagy a török társa, a „Made in Germany” Indiában még jelent valamit – tették hozzá.
A "Made in Germany" kifejezés évtizedekig a német minőség és megbízhatóság jelképe volt, az ország jóléte és gazdagsága főleg az exportra termelő ipar sikerén nyugodott. A német modell azonban az utóbbi években válságba került, a többi között az erősödő kínai konkurencia, a burjánzó bürokrácia, a magas energiaárak és a a cammogva haladó digitális átállás miatt.
A legutóbbi adatok szerint a német az egyetlen nemzetgazdaság a nagy ipari államok közül, amely tavaly zsugorodott, és sokan már temetnék a "Made in Germany"-t.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)