Az Oxfordi Egyetem és a Heineken nemzetközi kutatásának eredményei szerint gyökeres változáson megy keresztül, ahogyan a fogyasztók – különösen a fiatalok – az alkoholmentes italokhoz viszonyulnak.
Az egyetem kutatói és a sörgyártó közös felmérése – melyben a világ öt országában 12 ezer főt kérdeztek meg – arra jutott, hogy a csoportnormák és a tradíciók szerepét egyre inkább átveszi a személyes értékek felvállalása, ami a tudatos, kiegyensúlyozott döntések felé tereli a fiatalabb generációkat.
Jelentősen javult az elmúlt öt évben az alkoholmentes italok megítélése, és immár minden ötödik fogyasztó számára az alapértelmezett vagy a rendszeresen választott opciót jelentik ezek az italok
– derült ki a felmérésből, melynek főbb megállapításai az alábbiak voltak:
- a megkérdezettek négyötöde elfogadottabbnak érzi a saját közegében az alkoholmentes változatokat – 68 százalékuk pedig maga is a fogyasztók közé tartozik;
- társasági összejöveteleken a válaszadók 38 százaléka fogyaszt alacsony alkoholtartalmú vagy alkoholmentes italokat;.
- a kérdezettek fele nyilatkozott úgy, hogy előfordult, bár eredendően alkoholmentes italt választottak volna, a társaság felől érzékelt nyomás hatására inkább mégis alkoholos terméket fogyasztottak;
- a megkérdezett felnőttek 26 százaléka azt állította, hogy kevesebb alkoholt fogyasztana (vagy egyáltalán nem is inna alkoholt), ha a barátai is így tennének;
- átlagosan a megkérdezettek 13 százaléka nyilatkozott úgy – életkor szerint csökkenő mértékben –, hogy eltitkolja a barátai elől, ha alkoholmentes italt iszik;
- a kutatásban részt vevők negyede pedig úgy érzi, magyarázkodnia kell, hogy miért választ alkoholmentes alternatívát.
Ez a hatás, vagyis az alkoholmentes italokat fogyasztók megbélyegzése ugyanakkor egyértelműen oldódni látszik – leginkább a fiatalabb generációk tagjainál – a friss kutatási tapasztalatok szerint. A vizsgált országok közül az alkoholmentes opció választásának elfogadottsága az Egyesült Királyságban a legmagasabb (63 százalék), és Japánban a legalacsonyabb (41 százalék) – olvasható a kutatás eredményeiről beszámoló közleményben.
„Sokak számára az alkohol már nem alapértelmezett társasági helyzetekben, helyette a tudatosabb fogyasztás irányába való elmozdulást látjuk. Mégis, azokban a kultúrákban, ahol az alkoholfogyasztást még mindig túlnyomórészt normának tekintik, ennek mellőzése megbélyegző lehet. Ez különösen igaz a Z és Y generációra. Az alkohol generációk óta központi szerepet játszik az emberek szocializációjában, ezért az alkoholfogyasztási szokásainkat övező domináns feltételezések és sztereotípiák is mélyen beivódtak a társadalomba”
– összegzett Charles Spence, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológia professzora.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak