Az Ukrajna egyik kormányzati épületét ért orosz rakétacsapás során bevetett Iszkander rakétához hasonlító rakétában több tucatnyi külföldről származó elemet találtak – írja a Kyiv Independent.
Vlagyiszlav Vlaszjuk ukrán szankciós biztos hétfőn tette közzé az erre irányuló vizsgálat eredményét, mely szerint
a precíziós csapásokra tervezett, manőverezni is képes rakéta 35 amerikai gyártású alkatrészt tartalmazott, továbbá japán, brit és svájci elemeket is.
Az kevésbé meglepő, hogy öt komponens belarusz, 57 pedig orosz gyártmányú volt az 500 kilométer hatótávolságú szerkezetben.
Az azonosított vállalatok között szerepelt a Texas Instruments, az Analog Devices és az Altera (USA), a College Electronics Ltd. (Egyesült Királyság), a Fujitsu (Japán) és a Traco Power (Svájc). A belarusz Integral és több orosz cég, köztük a Mikron és az Angstrem is helyet foglalt a listán.
A biztos elmondása szerint az Iszkander robbanófeje nem detonált a kormányépület eltalálása után, feltehetően a repülés közbeni sérülés miatt, de a rakéta üzemanyaga tüzet okozott.
A Portfolio.hu emlékeztet, a nyugati országok betiltották ugyan számos kettős felhasználású alkatrész Oroszországba irányuló exportját, Moszkva alkalmazkodott a szankciókhoz, csempészhálózatokra és egyéb módszerekre támaszkodva a korlátozott áruk beszerzéséhez.
Ismeretes, a vasárnapi támadás volt a legnagyobb légicsapás az Ukrajna elleni invázió kezdete óta, Oroszország 810 Sahed típusú drónt és 13 cirkáló- és ballisztikus rakétával támadt meg több ukrán várost.
A háború történetének legnagyobb légicsapása érte Ukrajnát: lángokban állt a kormányépület
Az ukrán hatóságok azzal vádolják Oroszországot, hogy megtámadta a kijevi kormány épületét, és felszólították a Nyugatot, hogy fokozza a nyomást Moszkvára. Ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium illetékesei tagadnak. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle