Vlagyimir Putyin a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy Oroszország csak egy ütközőzóna létrehozását tervezi Ukrajnában az orosz határ menti város, Belgorod védelmére. Ennek ellenére a brit védelmi minisztérium az X-en azt állította, hogy Moszkva áttelepítette az orosz védelmi minisztérium Afrika-hadtestének egységeit a reguláris orosz erőkkel és a Storm-Z egységekkel egyetemben az észak-harkivi offenzíva megerősítésére.
Az orosz Afrika-hadtest közel kétezer reguláris katonából és tisztből áll, viszont számos olyan tapasztalt zsoldost is számlál, akik közül sokan korábban a Wagner-csoportban szolgáltak – állítja a brit védelmi hírszerzésre hivatkozva írásában a Business Insider.
A volt Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin tavalyi rejtélyes repülőgép-balesetét követően a Wagner-csoport „marginalizálódott”, és gyakorlatilag az orosz védelmi minisztérium irányítása alá került, tagjaikat pedig immáron az ukrán fronton is bevetik a brit hírszerzés szerint. Meg nem határozott "magas pénzbeli" juttatást, orvosi ellátást és szociális juttatásokat ígért az orosz minisztérium egy februári Telegram bejegyzésben a katonák átcsábítása végett.
"A harcosok azt teszik, amit a minisztérium mond nekik"
– nyilatkozta korábban a Business Insidernek Szergej Szuhankin, a Jamestown Alapítvány egyik vezető munkatársa.
A titkosszolgálati jelentésben továbbá az áll, hogy az Afrika-i Hadtest megjelenése Ukrajnában egyértelmű jele annak, hogy Oroszország egyrészt megerősíti ellenőrzését a Wagner-csoport maradványai felett, másrészt „megerősíti az Ukrajna elleni háborút korábban Afrikának rendelt erőforrásokkal"
Harkiv, Ukrajna második legnagyobb városa az orosz határtól mindössze 30 kilométerre fekszik, és idén május 24-én eddig soha nem látott rakétacsapás-sorozat érte.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot