A 36 éves férfi a repülőtéri biztonságiak szerint a moldovai látogatásának indokaként azt jelölte meg, hogy meglátogassa a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban élő barátját. A további vizsgálatok során kiderült, hogy a „barát” a repülőtér közelében várakozott, és megpróbálta félrevezetni a biztonsági hatóságokat azzal, hogy tagadta kapcsolatát az utazóval.
Mint ahogy az Ukrajinszka Pravda beszámolt, a leszerelt Wagner-zsoldostól végül megtagadták az engedélyt a Moldovába való belépésre a jelenlegi biztonsági protokollok szerint, mivel az esetet magas kockázatúnak minősítették. Repülővel visszaszállították abba az államba, ahonnan érkezett.
Oroszország magához csatolná a szakadár köztársaságot?
A Dnyeszter Menti Köztársaság a Szovjetunió szétesése utáni polgárháborúban orosz segítséggel szakadt el a volt szovjet tagköztársaság Moldovától, azóta több száz orosz „békefenntartó” állomásozik a régióban. A szakadár köztársaság nemrég azzal a kéréssel fordult Moszkvához, hogy nyújtson nekik védelmet Moldovával szemben. Moldova a saját területének tekinti a Dnyeszteren túli régiót.
Moldova Maia Sandu 2020-as elnökké választása óta Nyugat-barát fordulatot vett, Moszkva azóta próbálja destabilizálni az országot.
Oroszország egyik célja lehet a Dnyeszter Menti Köztársaság annektálása, vagy akár egész Moldova megszállása, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha sikerülne meghódítaniuk Ukrajna Odessza megyéjét.
Nem tudni, hogy a volt Wagner-zsoldos miért utazott Moldovába, de már hónapok óta érkeznek arról hírszerzési beszámolók, hogy Oroszország puccsot szervezne az országban, illetve hogy magához csatolná a szakadár köztársaságot – írja a Portfolio.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak