Az eurózóna negyedik legnagyobb gazdaságában előzetesen csak a GDP 0,9 százalékos bővülését vártak. Az előző negyedévben éves összehasonlításban a GDP 3,7 százalékkal nőtt, tavaly pedig összességében 4 százalékkal. A GDP-növekedés elsősorban a hazai kereslet 5,5 százalékos bővülésének tudható be. A magánfogyasztás 4,2-ről 4,3 százalékra emelkedett: a munkanélküliség csökkenése, valamint a kamatok esése nyomán ugrásszerűen nőtt az ingatlanok és a gépkocsik iránti kereslet is. A hazai kereslet növekedése azonban 2,5 százalékos inflációval párosul, ez az arány az EU-n belül a legmagasabbak közé tartozik. A kormány korábban 3,5 százalékos GDP-növekedést jelzett előre 1999-re, Cristobal Montoro gazdasági miniszter szerint azonban a vártnál nagyobb bővülést is elérhetnek, ha az export fellendül. Elemzők éppen az export eddigi lassulása miatt vártak kisebb ütemű első negyedéves GDP-növekedést. A mostani adat láttán rámutattak, hogy a következő negyedévekben nem zárható ki a spanyol gazdaság túlhevülésének kockázata sem. (REUTERS, BLOOMBERG, AP-DJ)