Magyarország volt miniszterelnöke a jövő héten visszatér Brüsszelbe, az április 12-i választási veresége óta először, s ott részt vesz a szélsőjobboldali Patrióták Európáért (Patriots for Europe) mozgalom gyűlésén.
A csúcstalálkozót az a szerveződés, illetve frakció tartja, amelyet maga a politikus is segített létrehozni, s a kampány idején még budapesti nagygyűlést is szerveztek.
Az Euronews azt írja, Orbán június 17-én csatlakozik a többi Patriots-vezetőhöz – köztük Andrej Babishoz, Csehország miniszterelnökéhez – a csoport hagyományos találkozóján, amely az Európai Tanács június 18–19-i csúcstalálkozója előtt zajlik. Ezt mondta el a Fidesz kommunikációs igazgatója, Havasi Bertalan a portálnak.
Az utóbbi időszakban látható, hogy veresége óta Orbán nagyrészt visszavonult a nyilvánosságtól, és többnyire távol maradt a közösségi oldalától is. Nem foglalta el a helyét a magyar parlamentben, de megtartotta a Fidesz pártelnöki posztját. Megfogadta, hogy a következő évben a pártja megújulásának útját próbálja egyengetni. Igaz, szombaton Orbán Viktor is előállt, és utasította a Fidesz-KDNP-t fölényesen legyőző Tiszát a migrációs paktum ügyében.
A mások mellett Orbán Viktor által 2024-ben alapított Patrióták Európáért a harmadik legnagyobb politikai csoportosulás az Európai Parlamentben. Brüsszeli látogatása során a volt magyar miniszterelnök sajtótájékoztatót tart majd.
Ahogy azt megírtuk, az EP akár 4,3 millió euró támogatást követelhet vissza a részben Orbán által alapított Patrióták Európáért képviselőcsoporttól, miután jogelődje szabálytalanul használhatott fel uniós pénzeket.
