BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 -2,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még sincs komcsiveszély? Dél-Korea „erős kezű” elnöke pikkpakk visszavonta a hadiállapotot

A törvényhozók nem szavazták meg a hadiállapotot, amit Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden arra hivatkozva hirdetett ki, hogy felszámolja a szerinte szégyentelen, kommunista, államellenes erőket. Végül az államfő is jobb belátásra tért.

2024. december 3. kedd, 19:02

Fotó: Reuters / Kim Hong-Ji

Helyi idő szerint hajnali 1 óra után Szöulban, miután a törvényhozók egyhangúlag megszavazták az elnök hadiállapotról szóló rendeletének blokkolását, a parlament főépületébe behatoló katonák tucatjai megkezdték a kivonulást – írja a Chosun Ilbo című koreai lap információi lapaján a CNN.

Katonák egy csoportja ettől függetlenül még a Nemzetgyűlés területén maradt, bár úgy tűnik, hogy letették a fegyverüket. Az épület előtt várakozók örömujjongással köszöntötték a döntést, amelynek előzménye az volt, hogy százkilencven képviselő az intézkedés hatályon kívül helyezése mellett szavazott.  

A dél-koreai törvények értelmében azonban az elnök köteles eleget tenni a szavazásnak.

Nem sokkal később Jun Szogjol bejelentette, hogy szerda kora reggel feloldja a rendkívüli hadiállapotot. 

A dél-koreai elnök kedden késő este még azt nyilatkozta, nem volt más választása, minthogy ilyen intézkedést hozzon a szabad és alkotmányos rend védelme érdekében, mert szerinte az ellenzéki pártok gátolják a parlament működését, hogy az országot válságba sodorják.

A késő esti elnöki bejelentés után – amelyet az országos tévében helyi idő szerint 23:00-kor (itteni idő szerint 15:00-kor) tettek közzé – a polgárok joggal hitték, hogy puccs, terrortámadást történt, vagy az atomhatalom Észak-Koreával éleződött ki a konfliktus.

Azonban elég gyorsan világossá vált, hogy Jun egy sor - számára kellemetlen - politikai eseményre reagálva tette meg ezt a drasztikus lépést. 

L. K.
L. K.

Ez is érdekelhet