BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Lefőtt a vezérigazgató kávéja, komoly változások jöhetnek

Bedőltek a részvények, ezért azonnali hatállyal menesztették Lexman Narasimhant az amerikai kávézólánc éléről.

2024. augusztus 13. kedd, 21:19

Fotó: Getty Images / NurPhoto

Megpróbálja visszafordítani az eladások visszaesését, ezért szeptember 9-től Brian Niccol-t, a Chipotle vezérigazgatóját nevezi ki a vállat első emberének a Starbucks. A bejelentés hatására a cég részvényei több mint 20 százalékkal erősödtek, miközben a burrito üzletlánc papírjai 10 százalékot estek.

Az átmeneti időszakban a Starbucks pénzügyi vezérigazgatója, Rachel Ruggeri veszi át a vezetői pozíciót – írta a cég közleménye alapján a CNBC.

Narasimhan tavaly márciusban került a Starbucks élére, azóta pedig számos súlyos probléma merült fel a vállalatnál, az ott dolgozók korábban módszeresen kifogásolták a fennálló munkakörülményeket.

Mindez anyagi oldalról is érzékelhető volt, a kávéóriás teljesítménye ugyanis idén gyengélkedett, amit a két legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban és Kínában tapasztalt visszaesés rontott, a legutóbbi negyedévében a vállalat 3 százalékos csökkenésről számolt be az azonos üzletek forgalmában.

Nem fogja elhinni, mivel kaszál óriásit a Starbucks
A kávézólánc minden évben több milliárd dollár értékben értékesít ajándékkártyákat, amelyek egy jó része sosem kerül beváltásra. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Zádori Bence
Zádori Bence
Újságíró

Ez is érdekelhet