BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sinopharm: rövidebb ideig véd, sokaknál nem indul be az antitest-termelés friss adatok szerint

Szerbiában már augusztusban újraolthatják a Sinopharm-vakcinával immunizáltakat, mert az eddigi mérések alapján hat hónapig ad csak védettséget a készítmény, és a 60 év felettiek közel felénél nem tapasztaltak antitest-termelést. Vélhetően számukra másik oltóanyagot adnak majd be. Lehetnek azonban olyanok is, akik egy évig is védettek lehetnek - közölte Zoran Radovanović szerb epidemiológus helyi adatok alapján. Magyarországon eddig más eredményekről számoltak be.

2021. június 18. péntek, 17:36

"A [Sinopharm-vakcina] a hivatalos adatok szerint négyből három embernek adott védettséget. Ez azt jelenti, hogy a kezdetben beoltottak negyede nem védett. Az oltás utáni immunitás pedig rövidebb ideig tart, hat hónap után a számítások szerint elmúlik. Ezek egyéni különbségek, egyeseknél valamivel kevesebb, mint hat hónap után csökken, másoknál pedig akár egy évig is eltart" - mondta a járványügyi szakember az N1 helyi hírportál szerint.

Zoran Radovanović epidemiológus arról beszélt, hogy az oltás utáni immunitás időtartamának vizsgálata még folyamatban van Szerbiában, de szerinte az adatok alapján már most egyértelmű, hogy a kínai vakcina a leggyengébb. Az országban egyébként az AstraZeneca, a Pfizer és a Szputnyik készítményeit használták. 

További problémának nevezte, hogy a kínai vakcinák védőhatása gyengébb az időseknél, kijelentve, hogy ez elvileg minden vakcinánál így van, de ennél sokkal nagyobb arányban a többi oltóanyaghoz képest. Állítása szerint fiatal és középkorú populáción is vizsgálták a hatásosságot. Többnyire 60 éves korig, volt néhány idősebb is. "Ami a tapasztalataink alapján egyértelmű, hogy a védőhatás ebben a népességcsoportban (60 évesnél idősebbek) sokkal kisebb, és attól tartok, hogy alig tesz ki 50 százalékot" - mondta Radovanović, aki azt is jelezte, hogy Szerbiában a legtöbb idősebb embert ezt az oltást kapta.

"Mindez azt vetíti előre, hogy a harmadik adag oltást is meg kell kapni, de akik nem reagáltak az első két adagra, kérdés, hogy reagálnak-e a harmadikra" - vélekedett az epidemiológus, aki hozzátette, hogy a legjobb lenne, ha azok, akik megkapták a kínai vakcinát - függetlenül attól, hogy bevált-e vagy sem - most megkapnák a Pfizer vakcináját vagy valami más megfelelőt. (Bahreinben és az Egyesült Arab Emírségekben erre már van lehetőség).

Kijelentette, hogy amellett érvelt mindig is, hogy fontos, hogy minél hamarabb és bármilyen oltóanyagot megkapjunk, de most van itt az ideje, hogy a leghatékonyabbat válasszuk. Radovanović úgy értékelte, hogy Szerbiának nem kellene előállítania a kínai vakcinát, amelynek gyártását már korábban bejelentették, mert azt az oltást akkor használták, amikor "semmi sem volt", mert az "valamiféle védelmet" nyújtott. Szerinte már nem lesz piaca az egyébként Szerbiában is a legdrágábban vásárolt vakcinának.

Radovanović úgy véli, hogy ősszel a koronavírusjárvány újabb hullámára lehet számítani, de ez a hullám a tavalyinál lényegesen enyhébb lesz. Viszont szerinte ehhez tovább kell növelni az országban az oltottak számát.

Magyarországon is zajlik az oltások hatásosságának vizsgálata, több mint háromezer személy bevonásával vizsgálják a hazánkban elérhető készítményeket (AstraZeneca, Pfizer, Szputnyik, Sinopharm, Moderna). Az eddigi hivatalos kommunikáció - főként Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nyilatkozatai - szerint a Sinopharm-vakcinát is hatásosnak találták, hiába sokaknál a magánlaborokban elvégzett vizsgálatok sem mutattak ki antitesteket. 

Szabó Dániel
Szabó Dániel

Ez is érdekelhet