BUX 133168.50 -0,53 %
OTP 41730 0,29 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A francia Ikea-vezér kémkedett a dolgozói után, egymillió eurós bírság lett a vége

400 dolgozóról gyűjtöttek illegálisan információkat, a munkáhot bevontak magánhekusokat és hivatásos rendőröket is. Versailles-ban most megtörtént az elszámoltatás.

2021. június 15. kedd, 13:12

Fotó: Napi.hu / Szász Péter

A történet klasszikus, kicsit már poros, de már-már banális: a korábbi vezérigazgató, Jean-Louis Baillot 2009-2012 között mintegy 400 dolgozóról gyűjtetett be illegálisan információkat, és a munkához magánnyomozók mellett rendőröket is bevont.

Az ügy lassan már tíz éve, hogy kitudódott, de csak most került sor a versailles-i bírósági tárgyalások lezárására. Baillot két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott és kötelezték 50 ezer euró büntetés megfizetésére.

Rajta kívül még 14 vádlott volt az ügyben, zömmel azok, akik a jelzett időpontban az Ikea vezetői voltak, de négy rendőrt is elszámoltatott tetteivel a bíróság. Az ügyészség 2 millió eurós büntetést kért az Ikeára, ennek vágül a felét ítélte meg a bíró.

A BBC tudósítását a Telex szúrta ki először. 

Szabó István M.
Szabó István M.

Ez is érdekelhet