BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kettős mérce a vidéki Magyarországon?

Két egymás közvetlen közelében lévő település közül az kap támogatást a kormány turisztika ügynökségétől, amelynek kormánypárti a vezetése. A körzet KDNP-s képviselője viszont mindkét város fejlesztését támogatja.

2021. január 28. csütörtök, 09:44

Fotó: Napi.hu / Szász Péter

Nagyatádon a helyi turizmus szempontjából kulcskérdés a fürdő bővítése - jelentette ki Ormai István, a település polgármestere a Népszava cikke szerint.

A város vezetése ezért úgy döntött, hogy háromszorosára növelnék a fürdő kapacitását. Ennek megfelelően tavaly júniusra elkészítették a létesítmény 2,5 milliárd forintos fejlesztési tervét, beszerezték a szükséges építési és kivitelezési engedélyeket, s miután uniós forrás erre a célra nem létezik, a tervet elküldték a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ). Az MTÜ azonban nem ítélt meg egyetlen forintot sem Nagyatádnak.

A Nagyatádtól 15 kilométerre lévő, feleakkora, ám kormánypárti vezetésű Csurgón jelenleg nem küzdenek forráshiánnyal. Az MTÜ tavalyi támogatásait felsoroló pdf-fájlból kiderül, hogy 2,96 milliárdot kaptak a sportkomplexum fejlesztésének harmadik ütemére. A kormány a korábbiakban is bőkezűen támogatta az alig ötezres kisvárost: a 2008-ban 640 millióból épült sportcsarnok 1200 fősre bővítésére, illetve egy uszoda építésére 3,3 milliárdot kaptak, a mostani közel 3 milliárdból pedig négycsillagos szálloda épülhet a kisvárosban.

A helyi viszonyokat ismerők szerint Csurgó sikere Szászfalvi László KDNP-s képviselőhöz köthető, aki 2010-ig közel két évtizeden át polgármestere is volt a településnek. A politikus rosszindulatú feltételezésnek minősítette a személyével kapcsolatos feltevést. Elmondása szerint választókörzetében az elmúlt években Nagyatád kapta a legtöbb támogatást. Nagyatád esetében egy jelenleg is működő intézmény bővítése és modernizálása a cél, melynek megvalósítását támogatja.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet