BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sanders a befutó Nevadában is

Bernie Sanders vermonti szenátor megnyerte a nevadai kaukuszt (jelölőgyűlést), és ezzel megszilárdította vezető pozícióját a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben - írt az Index.

2020. február 23. vasárnap, 10:35

Bernie Sanders azt is bizonyította, hogy erős a támogatottsága a demokraták fontos szavazói bázisának számító latinók között, ami a március 3-i szuperkedden is sokat számíthat neki - olvasható az Index cikkében.

Sanders győzelmének pontos mértéke, és mögötte a második hely sorsa még hosszú órákkal az előválasztáson harmadikként szavazó Nevadában tartott kaukusz vége után sem volt egyértelmű, mert lassan csordogáltak az eredmények. A körzetek 50 százalékának feldolgozottsága után Joe Biden volt alelnök állt a második helyen az elnyerhető megyei delegáltakat tekintve, megelőzve Pete Buttigieg volt indianai polgármestert.

A 78 éves vermonti szenátor kapta korábban a legtöbb szavazatot az iowai kaukuszon, és megnyerte az első hagyományos előválasztást New Hampshire-ben is.

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet