BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újabb demokrata aspiráns lépett vissza

Kiszállt a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemből John Hickenlooper, volt coloradói kormányzó - írja az MTI.

2019. augusztus 15. csütörtök, 21:31

Hickenlooper egyben közölte azt is: fontolgatja, hogy indul a szenátusi választáson.

A volt coloradói kormányzó a második demokrata aspiráns, akik visszalép. Júliusban Eric Swalwell, kaliforniai képviselő jelentette be, hogy befejezte kampányát pártja elnökjelöltségéért. Így jelenleg 23 politikus küzd azért, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen a 2020-as választásokon.

A 67 éves John Hickenloopert Coloradóban egyetértésre törekvő, fajsúlyos politikusként, országos szinten pedig mérsékelt politikusként tartják számon az amerikai közéletben. Kampányának egyik fő témája is a szélsőséges pártpolitika, ezen belül is elsősorban a washingtoni politika ostorozása volt. Visszavonulását bejelentő közleményében is említést tett erről. Hangoztatva, hogy az amerikaiak szerinte "belefáradtak" a jelenlegi politikai légkörbe, úgy fogalmazott: honfitársai "belefáradtak Washington káoszába és működési zavaraiba".

Az elnökjelöltségért folytatott kampányával azonban nem sikerült sok támogatót szereznie. A közvélemény-kutatásokban rendre a kevésbé népszerű politikusok között szerepelt, a demokrata párt anyagi támogatói sem őt keresték. Erőteljes támadások érték őt a Demokrata Párt balszárnyának politikusai részéről is. Amikor például júniusban a Demokrata Párt kaliforniai konvencióján bírálta azokat a politikusokat, akik az Egyesült Államokban megvalósítandó szocializmusról beszélnek, a résztvevők fújoltak és kifütyülték őt.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet