BUX 132078.57 0,29 %
OTP 41430 0,8 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nagy a hallgatás az MVM botránya körül

Nincs fejlemény az MVM botrányos beszerzési ügyletében, amelyben 2018 végére be kellett volna fejeződnie az ügy kivizsgálásához szükséges adatgyűjtésnek.

2019. január 2. szerda, 10:14

Egyelőre nem zárult le az MVM Magyar Villamos Művek belső vizsgálata az állami energiacég által 2017-ben ötmilliárdért megvett, megfigyelők szerint értéktelen és szükségtelen "központi termelésmegjelenítő és felügyeleti" (ktm-) rendszer kapcsán - írja a Népszava. Az MVM elnök-vezérigazgatói posztját augusztus óta betöltő Kóbor György novemberben a Figyelőnek abbéli reményét fejezte ki, hogy december elejére rendelkezésükre állhatnak az üggyel kapcsolatos legfontosabb adatok.

Egyelőre feljelentés se született és számos jel szerint továbbra sem ez a kutakodás fókusza. Több érintettet még meg sem hallgattak. Az MVM által saját, nem sokkal azelőtt alapított svájci leányvállalatától, az MVM International AG-tól megvásárolt ktm-rendszer valós értékét a napilap forrásai legfeljebb százmilliósra becsülték.

Az MVM a mérlegek május végi leadási időpontjában állítólag emiatt bontott szerződést az anyag ellenjegyzését erre hivatkozva megtagadó KPMG-vel. De hasonló sorsra jutott a több hónapos késéssel leadott anyagot végül ellenjegyző könyvvizsgáló is. Ősszel vezércserék voltak a cégnél.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet