BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Román állami cégé lehet az egykori OTP-célpont

A román állami Eximbank vásárolná meg a National Bank of Greece csoporthoz tartozó Banca Romaneasca pénzintézetet, miután a román jegybank tavasszal hivatalos magyarázat nélkül elutasította az OTP Bank és a görögök közötti tranzakciót a romániai leánybankjuk megvásárlásáról - adta hírül szerdán a Ziarul Financiar című gazdasági újság.

2018. november 7. szerda, 13:31

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A lap információ szerint három vásárló is bejelentkezett a görög csoport tulajdonában levő pénzintézetért, az Eximbank mellett az olasz Intesa bank és a J.C. Flowers befektetői alap nyújtott be érvényes pályázatot. A három jelentkezőnek november végéig kell megerősítenie vásárlási szándékát, és be kell nyújtaniuk a végleges ajánlatukat. A lap meg nem nevezett piaci forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az Intesa és az Eximbank a két esélyesebb jelölt, a befektetői alap nem volt hajlandó növelni a vételárat - írja az MTI.

A lap megemlítette, hogy román állami bank első ízben akar kereskedelmi bankot vásárolni, ami mögött állítólag az húzódik meg, hogy az Eximbank kereskedelmi banki tevékenységét a Banca Romaneascába szerveznék ki, az Eximbank pedig a román kormány fő erejét képező szociáldemokraták által tervezett fejlesztési bankként működne tovább.

A Banca Romaneasca mérete szerint a 14. pénzintézet, piaci részesedése 1,46 százalék - olvasható a Ziarul Financiarban.

Romániában összesen 35 bank működik, közöttük van az OTP Bank Románia is. Az OTP vezetői tavaly júliusban jelentették be, hogy a National Bank of Greece képviselőivel aláírták a Banca Romaneasca eladásáról szóló szerződést. 2017 decemberében a román Versenytanács jóváhagyta az akvizíciót, de a román jegybank márciusban elutasította hivatalos magyarázat nélkül. Az OTP áprilisban jelentette be, hogy nem veszi meg a Banca Romaneascát, és nem fellebbezte meg a román központi bank döntését.

És ezt olvasta már? Már rá is bólintott az MNB a Fundamenta új termékére.

Dzindzisz Sztefan
Dzindzisz Sztefan

Ez is érdekelhet