A Facebookon rövid idő alatt megszervezett tüntetést két középiskolás fiatal kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy ilyen módon akarnak hangot adni a \"Szlovákiában egymást követő korrupciós ügyek\" miatti elégedetlenségüknek - írta az MTI.
A megmozduláson a szervezők és a városi rendőrség egybehangzó becslése szerint mintegy ötezren vettek részt, a menet a pozsonyi Hviezdoslav térről indult a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terére, a rendezvény mintegy másfél órán át tartott. A téren fellépő szónokok beszédeikben többnyire az országban \"elterjedt korrupciót\" ostorozták, ugyanakkor a \"társadalom tarthatatlan és a szélsőségességek térnyerését elősegítő\" helyzetéről beszéltek.
A tüntetés résztvevőinek ötezres száma Pozsonyban viszonylag magasnak számít, tekintve, hogy az elmúlt években ennél több embert csak a két évvel ezelőtt a bevándorlás és \"Európa iszlámosítása\" ellen rendezett tüntetés mozgatott meg. Pozsonyban a tavalyi év folyamán is több \"korrupció-ellenesként\" meghirdetett megmozdulást tartottak, ám ezeken a - rendszerint ellenzéki pártok által szervezett - tüntetéseken - legfeljebb csak néhány száz főt ért el a résztvevők száma.
A mostani megmozdulás viszonylag magas létszámának jelentőségét némileg árnyalja, hogy Szlovákiában az oktatási intézményekben ma még tart a húsvéti szünet, s a megmozdulások helyszínén népszerű könnyűzenei előadók is felléptek.
Bár a tüntetési menetet a szervezők \"politikamentes rendezvényként\" hirdették meg, a megmozdulást a pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) valamint az ugyancsak erőteljesen kormánykritikus Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom is támogatásáról biztosította, így tett a napokban a pártalapítástól nyilvánosan elzárkózott Andrej Kiska államfő is.
A rendezvény \"apolitikus\" jellegét ugyancsak megkérdőjelezi annak a memorandumnak a tartalma, amelyet a pozsonyi kormányhivatalnak kézbesítettek a szervezők, s amelyben egyebek mellett - az ellenzék által huzamosabb ideje támadott és többször is visszahívni próbált - Robert Kalinák, belügyminiszter illetve az országos rendőrfőkapitány és egy különleges ügyész menesztését követelték.
