BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Van olyan cég, amely egyre több nyugdíjast foglalkoztat

Egyre több nyugállományba vonult korábbi munkatársát foglalkoztatja tanácsadóként a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltető német Daimler.

2015. július 21. kedd, 17:39

Fotó: Napi.hu / Ádám Viktor

A Bild című lap keddi beszámolja szerint a nyugdíjasok száma már elérte a 600-at a stuttgarti központú óriáscégnél. A vállalat 2013-ban indította a Daimler Senior Expert nevű programot, amellyel a volt munkatársak évtizedes tapasztalatát, szakértelmét igyekeznek kamatoztatni. Azóta mind többen térnek vissza a céghez, tavaly már 390 nyugdíjas szakértő vett részt a programban, és azóta is folyamatosan emelkedik a számuk.

Egy másik stuttgarti központú globális vállalat, a Bosch is indított hasonló programot, és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egy korábbi beszámolója szerint a Magyarországon több gyárat üzemeltető cég volt az úttörő. A Bosch Management Support (BMS) nevű leányvállalatot 16 éve alapították, és ugyan a társaságnál gyorsan elkezdték \"Bosch múmiaszolgálat\" néven emlegetni, a modell mégis bevált.

A BMS-hez 1600 egykori munkatárs csatlakozott, akik csak 2013-ban összesen 50 ezer munkanapot teljesítettek és több mint ezer megbízást végeztek el. A programot pedig a Bosch németországi telephelyei mellett egyebek között Nagy-Britanniában, Brazíliában és Japánban is meghonosították - írta a FAZ.

MTI-Eco
MTI-Eco

Ez is érdekelhet