BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem akar magyar modellt Ukrajnában az IMF

Hajlandó lenne segítséget nyújtani Ukrajnának az IMF, de egyes elemzők szerint rákényszerítené az ország magánhitelezőit, hogy engedjék el követeléseik egy részét. A Valutaalapnak elege van a magyar-török modellből, amikor egy kormány rá hivatkozva őrzi meg a befektetők bizalmát.

2013. december 9. hétfő, 13:41

Az ukrán biztonsági erők büntetőeljárást indítottak a \"kormány megdöntésére irányuló tevékenységek\" kiderítésére - azaz a hatalom továbbra is puccskísérletet sejtet az utcai demonstrációk mögött -, miközben vasárnap a korábbiaknál is nagyobb tömeg tüntetett Kijevben. A lépés a politikai válság elmélyülését mutatja, amely azért robbant ki, mert az ukrán vezetés elállt az EU-val kötendő társulási megállapodás aláírásától.

A tiltakozók, akik immáron előrehozott parlamenti és elnökválasztást követelnek, megerősítették állandó jelenlétüket az utcákon. További barikádokat építettek a kormányzati épültek körül - az akciót a rohamrendőrség passzívan szemlélte. A tüntetők \"katonai felkészülését\" állítólag ezer afganisztáni veterán irányítja - derül ki a Financial Times tudósításából (FT). A demonstrálók ledöntötték a város Lenin-szobrát, világos jelét adva annak, hogy nem kérnek az orosz-belorusz-kazah vámunióhoz való csatlakozásról.

Kamu

Erről meg nem erősített hírek szerint Viktor Janukovics államfő megállapodott orosz kollégájával, Vlagymir Putyinnal pénteken Szocsiban tartott megbeszélésükön. A Financial Timesnak nyilatkozó elemzők már csak azért is kételkednek ebben, mert Janukovics és alvezérei az elmúlt hónapokban az EU-val, Kínával és az oroszokkal kötött stratégiai megállapodásról is beszéltek, mondván: ez majd megoldja az ország gondjait.

Janukovics a hét végén eltűnt a nyilvánosság elől, és jelenleg senki sem tudja, hogy hol van. Eközben az állam egyes elemzők szerint kisvártatva fizetési problémákkal szembesülhet, rosszabb esetben csődbe mehet. Az ország devizatartalékai novemberben a vártnál jobban, kilenc százalékkal 18,8 milliárd dollárra süllyedtek, ami csak kéthavi import fedezésére elég.

Szemvényvesztés

Ez elemzők szerint megnehezítheti a kormánynak, hogy elkerülje a hrivnya leértékelését. Szerhij Arbuzov első miniszterelnök-helyettes hét végi tévéinterjújában azt mondta, hogy a kormánynak tízmilliárd dollár hitelre van szükség rövid távú törlesztési kötelezettségei teljesítéséhez. Hogy milyen forrásból, az jó kérdés, ugyanis - szemben a felröppent hírekkel - elemzők szerint Oroszországnak egyáltalán nem érdeke déli szomszédja kisegítése.

Egyenesen szemfényvesztésnek minősíti ezt Luis Costa és Ishitaa Sharma, a Citi elemzőpárosa. Szerintük a sajtóhírekben szereplő kedvezményes kölcsön - Moszkva állítólag 20 milliárd dollárt adna - nem érdeke Oroszországnak. Miért öntenének dollármilliárdokat egy rosszul működő gazdaságba, amelyet egy Európával kacsintgató kormány vezet? Szerintük az ország 2014 első negyedéve előtt újabb IMF-támogatást kér, miután a kormány kifut a rövid távú megoldásokból.

A 10 milliárd 13-14 milliárd

Szemben Arbuzovval Timothy Ash, a Standard Bank régiós elemzője 13-14 milliárd dollárra becsli Ukrajna rövid távú forrásszükségletét. Ezt csak a hrvinya leértékelésével, vagy egy jelentős külső finanszírozási program elindításával, vagy még inkább e kettővel együtt mérsékelhetik. A nemzetközi segélycsomagban 10-15 milliárd dollárnak kellene érkeznie.

Ash szerint a Nemzetközi Valutaalap nem lesz hajlandó Ukrajna hóna alá nyúlni anélkül, hogy valamilyen terhet ne hárítana át az ország magánhitelezőire. Az IMF a következőképp gondolkodhat: miért segítenének azoknak a befektetőknek, amelyek az ismert súlyos problémák ellenére hajlandóak voltak finanszírozni az ukrán államot?

Szórakozzanak mással

Ez a hajlandóság része a problémának: az ukrán kötvények megvásárlásával finanszírozták Ukrajnát, amivel lehetővé tették a kormánynak, hogy tovább folytassa rossz gazdaságpolitikáját az IMF segítsége nélkül. A Valutaalap a pénzéért cserébe beleszólt volna Kijev lépéseibe. Az IMF végül is azért akarja a segítség terheinek egy részét a magánbefektetők nyakába rakni, hogy az államok a jövőben ne játszhassák el a török-magyar játékot.

Nevezetesen ne tehessék meg, hogy hónapokig lebegtetik egy IMF-szerződés megkötésének lehetőségét, amivel anélkül erősítik az bizalmat országuk iránt, hogy meg akarnának állapodni a Valutalappal. Az a befektető, aki ezt látva odaadja a pénzét egy ilyen országnak, vessen magára - gondolkodhatnak az IMF tulajdonosai. A Valutaalap minden bizonnyal úgy értékeli, hogy Ukrajna nem kerül volna olyan rossz helyzetbe, mint amilyenben van, ha az elmúlt időszakban egy IMF-program keretein belül irányították volna.

Az IMF mindezek ellenére jelezte a kijevi vezetésnek, hogy hajlandó lenne kihúzni a mocsárból az országot, ám kosarat kapott. A kormány szerin vállalhatatlan feltételeket szabnak. A legkomolyabb vád, hogy a Valutaalap követeli a lakossági gázártámogatások drasztikus leépítését, ami ennek megfelelő áremelkedéshez vezetne. A szervezet kijevi képviselője azonban egy hét végi helyi lapinterjúban tagadta ezt. Elmondása szerint az IMF a gazdagabbak tarifáinak 40 százalékos emelése árán megmentené a szegények áttámogatását.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet