BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Polgárháborús hangulat Kijevben

Egyes becslések szerint 50 ezren, mások szerint 100 ezren tiltakoztak tegnap Kijevben a kormány döntése ellen, miszerint elhalasztják az EU-val kötendő szabadkereskedelmi megállapodás aláírását. A megmozdulások folytatódni fognak.

2013. november 25. hétfő, 11:59

A BBC becslése szerint több mint százezren - a Telegraph szerint 50 ezren, a New York Times tudósítása szerin több tízezren - tiltakoztak tegnap az ukrán fővárosban az ellen, hogy a kormány halogatja Ukrajna és az EU kapcsolatainak szorosabbra fűzését, és ehelyett egyfajta közvetítő szerepet próbál játszani Európa és Oroszország között. A 2004-es narancsos forradalom óta ez volt a legnagyobb tüntetés Kijevben - akkor az elnökválasztásokon elkövetett csalások miatt vonultak az utcára az emberek, és elérték a hivatalos végeredmény megváltoztatását.

A kormányzati épületek körüli kordont áttörő tiltakozókkal szemben könnygázt is bevetettek a rohamrendőrök. Ezt megelőzően állítólag a tömegből füstbombákat hajigáltak a rendfenntartókra. Tovább színezte a hét végi kijevi utcaképet, hogy a kormánypárt is felvonultatta a maga tömegét - a BBC tudósítása szerint a nagy demonstrációtól néhány kilométerre tízezren biztosították támogatásukról az ukrán vezetést.

Nehéz súlyú játékosok

A politikai ellenzék harcias retorikával állt a kormányellenes tiltakozások mellé. Vitalij Klicsko volt nehézsúlyú ökölvívó világbajnok, az Udar mozgalom vezetője kijelentette, hogy harcolni szándékoznak az EU-ukrán társulási szerződés aláírásáért. A börtönbe zárt Julia Timosenko helyett lánya olvasta fel az ellenzék vezérének levelét. Eszerint a múlt és a jövő közt kell választaniuk az ukránoknak.

Timosenko arra biztatta az embereket, hogy addig folytassák a tiltakozásokat, amíg Viktor Janukovics államfő alá nem írja a megállapodást az EU-val. Ez a út vezet el ahhoz, hogy normálisan élhessünk - tette hozzá. Brüsszel nem köti meg a megállapodást addig, amíg az uniós álláspont szerint koncepciós perben elítélt Timosenko legalább részleges amnesztiát nem kap.

Jurij Lutsenko, a volt kormányfő szövetségese  szerint a tiltakozóknak el kell dönteniük, hogy készek-e a harcra a saját jövőjükét. Hadat üzentek ellenünk - fogalmazott. Készek vagyunk válaszolni erre a kihívásra? - tette fel a költői kérdést.

Az USA és az EU is csalódottan fogadta a kijevi kormány döntését. Az ukrán vezetés taktikai lépésről beszél: Ukrajna még túl erősen függ az orosz gazdaságtól, elsősorban az gázellátásban, ami kiszolgáltatottá teszi Moszkva akaratának. Ezért halogatnák az ország hozzáláncolását a EU-hoz.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet