Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között július óta zajlanak a tárgyalások a szabadkereskedelmi megállapodásról, az első fordulóra Washingtonban került sor és a másodikat Brüsszelben tartották volna októberben. Az október első felében kirobbant amerikai költségvetési válság nyomán novemberre halasztották a következő fordulót, amely egyúttal felvetette annak veszélyét, hogy nem tudják majd tartani a megállapodás tető alá hozásának feszített ütemét és azt az ambiciózus célt, hogy jövőre lezáruljanak a tárgyalások. Az európai intézmények mandátuma ugyanis jövőre lejár: az Európai Parlament képviselőit májusban választják, az Európai Bizottság pedig őszig marad hivatalban, és az európai küldöttség abban bízik, hogy a több mint 20 tárgyalócsoportban zajló egyeztetéseket be tudják fejezni addig.
Egyelőre a két főtárgyaló − az európai Ignacio Garcia-Bercero és az amerikai Dan Mullaney − elzárkózott attól, hogy betekintést engedjenek kártyáiba, és nem hajlandóak még csak arról sem beszélni, mely területeket tartják problematikusnak. Azt lehet tudni, hogy kényes területnek számít a pénzügyi szolgáltatás és jelentős amerikai csoportok lobbiznak azért, hogy vegyék le a listáról, mint ahogy azt se bánnák, ha a közbeszerzés is erre a sorsra jutna. Elhúzódó tárgyalásokra számítanak a beruházásvédelem és az élelmiszer-biztonság témáiban, mint ahogy az agrárkereskedelem, mindenekelőtt a vámmentes kvóták megszabása körüli egyeztetés se lesz sétagalopp. Francia követelésre az utolsó pillanatban kivették a témák közül az audiovizuális szolgáltatást.
A tárgyalások európai stratégiája kétüteműnek tekinthető. Egyrészt egy viszonylag egyszerűbb megállapodásra összpontosít, amelynek során egy klasszikus szabadkereskedelmi egyezmény születne, amely elsősorban a vámok leépítésére és a vámmentes kvóták megállapítására koncentrál. Ezzel párhuzamosan foglalkoznának a megannyi amerikai szabályozóval, amelyek a hazai piac védelmét szolgálták és az európaiak nyilvánvalóan felmentést akarnak ezek alól. Persze Washingtonban nyilván majd a hasonlóan protekcionistának tartott európai szabályzókat szemelik ki.
A tárgyalások mögött húzódik egy másik európai érdek is − erről Karel De Gucht, az EB kereskedelempolitikáért felelős tagja éppen a napokban beszélt a francia Libération napilapnak adott interjúban. Részben a Kanadával a közelmúltban megkötött szabadkereskedelmi megállapodásra hivatkozva a belga biztos arra törekszik, hogy a megállapodásokban rögzített szabványok és normák világszabványokká váljanak. Nem jobb-e, ha egy piacgazdaság a mi szabványainkon alapul, mint a kínai szabványokon? − tette föl a kérdést, és úgy véli, a két észak-amerikai országgal megkötött megállapodás már elegendő "kritikus tömeg" lesz ennek a célnak az elérésére.
Emögött egy, a tengerentúlon is osztott dilemma van, vajon az európai és az amerikai szabványok egyfajta harmonizálása nem válik-e olyan alkudozássá, ahol a szabványok − nézőpont kérdése − enyhébbek vagy szigorúbbak lesznek. A majdani megállapodástól mindkét fél sokat vár. Ahogy José Manuel Barroso, az EB elnöke megjegyezte: az EU a világ legnagyobb piaca, az USA pedig a világ legnagyobb gazdasága − így nem számít túlzott várakozásnak, ha ettől a megállapodástól a gazdasági élet újabb lendületet vesz. Becslések szerint a szabadkereskedelmi megállapodás a GDP legalább félszázalékos bővülését hozhatja.
Szerző: Fóti Tamás
