Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A világ népessége naponta tízezer fővel bővül és az ázsiai, latin-amerikai feltörekvő országokban egyre több a középosztálybeli életszínvonalon élő ember. Így józan ésszel azt gondolhatnánk, hogy az energiatermelés és -szolgáltatás soha nem volt jobb üzlet, mint ma, ám nem ez a helyzet, az energiacégek a politikusok és a befektetők elvárásai között vergődve két tűz közé kerültek − kezdi elemzését a Financial Times.
A szektorral szemben általában három elvárást fogalmaznak meg: végezze tevékenységét a legkisebb környezetterheléssel, biztosítson olcsó energiát és gondoskodjon az energiaellátás biztonságáról. A három követelmény azonban őrült tempóban váltakozhat, a cégek vezetői csak kapkodják a fejüket, hogy melyikhez alkalmazkodjanak. Nagy-Britanniában néhány hónapja még a palagáz-kitermelés környezetvédelmi kockázatai voltak napirenden, ám Ed Miliband, a Munkáspárt vezére bejelentette, hogy ha a következő választáson hatalomra kerülnek, akkor 20 hónapra befagyasztják az áram árát. Ezzel egy csapásra azzal szembesült az iparág, hogy súlyos bevételi nyomás alá kerülhet. Németországban még mindig nem heverték ki az áramszolgáltatók az atomerőművek bezárásáról született váratlan döntést, Franciaországban pedig új adóra számíthatnak a nukleáris erőművek, amelyből az alternatívok fejlesztéséhez teremtene forrást a kormányzat. A zöldenergia-ipar vállalatai eközben attól tartanak, hogy a rezsicsökkentés jegyében lefaragják állami támogatásaikat.
A befektetőket viszont nem érdekli, hogy az energiacégek nem tehetnek a profitjukat megnyirbáló döntésekről, a részvényesek jobb megtérülést várnak a pénzükért. A vállalatok közül sokan ezért még szép osztalékot fizetnek, miközben alig vagy egyáltalán nem növekednek, az egy részvényre eső profitok visszaestek az elmúlt évtizedben.
