Irány a vertikális integráció − ez a vezényszó ma a luxusiparban, ahol az utóbbi években inkább horizontális terjeszkedés, azaz a független brandek felvásárlása volt a fő trend. A legfelső kategóriás termékek, illetve szolgáltatások világának két meghatározó francia csoportja, a Louis Vuitton Moët Hennessy SA (LVMH) és a Kering (azelőtt PPR) beszerzési körútja nyomán kevés csábító akvizíciós célpont maradt − igaz, köztük olyan hatalmas márkák vannak még, mint a Chanel vagy az Hermes. Amiben egyforma gondokkal küzdenek a nagy csoportok és a független vállalkozások, az a kivételesen képzett munkaerő mellett a minőségi alapanyagok biztosítása (Napi Gazdaság, 2013. május 31.). Az nem újdonság, hogy a luxustáskákhoz saját krokodilfarmokról hozzák a bőröket, ilyeneket az Hermes és a Louis Vuitton is működtet − az előbbi 30 ezer eurós Kelly-táskájának egyetlen példányához három hüllő hasának bőrét használják fel. A Gucci márka fölött rendelkező Kering ez év elején vette meg az egzotikus bőrök feldolgozására szakosodott France Crocót, de a Reuters értesülése szerint pitonfarmok létrehozására is készül a társaság. A különleges kasmírholmijairól ismert Loro Piana már régóta saját vikunyanyájakat tart az Andesek magashegyi legelőin, hogy ne legyen gondja a rendkívüli finomságú gyapjú beszerzésével − ebből eddig a rivális cégeknek is adtak el. A mindaddig a névadó család birtokában levő Loro Piana 80 százalékát idén júliusban vette meg 2 milliárd euróért az LVMH, és szakértők szerint megeshet, hogy a jövőben csak a csoporthoz tartozó divatcégek juthatnak hozzá a vikunyaszőrhöz, a külső riválisok már nem. (Egy Loro Piana télikabáthoz 25-30 állat gyapját használják fel, a kész darabot 14 ezer euró körüli áron lehet megvenni például Milánóban.) Hasonló folyamat játszódik le már egy ideje az óraiparban is, ahol a Swatch nemcsak a kész órák legnagyobb gyártója, hanem az alkatrészeké is. A svájci csoport egy ideje tudatosan korlátozza riválisai ellátását − bár az európai versenyhatóságok nyomására nem annyira, mint szeretné −, ennek hatására az ágazat más szereplői, mint például a Richemont vagy akár a Louis Vuitton, sorra igyekeztek felvásárolni a független kis alkatrészkészítőket.
A kozmetikai cikkek készítői az exkluzív megállapodások mellett földvásárlásokkal is igyekeznek biztosítani szükségleteiket. A Dior svájci és afrikai farmerektől szerzi be új parfümjei és krémei összetevőit, de saját birtoka is van a francia parfümipar fővárosa, a provence-i Grasse mellett, ahol jázmin- és rózsaültetvények ontják az illatszernekvalót. Ugyanezen a vidéken termeszti ugyanezeket a virágokat a Chanel is a nevezetes No.5 parfümhöz: a mezőkön végzik az illatanyag kivonását is, mert a szállítás megrongálná a virágokat. A családi tulajdonban levő francia divatcég más parfümjeihez is telepített Grasse-ba drága és különleges virágokat, de jóval messzebbre is hajlandó elmenni: a szantálfát is használó készítmények előállítását például egy új-kaledóniai ültetvényessel kötött együttműködési szerződés garantálja.
