Hoztam is, meg nem is típusú nyugdíjreformtervvel állt elő a francia kormány: a rendszer egyik legfontosabb elemét, a 62 éves nyugdíjkorhatárt érintetlenül hagyják, ám a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időt úgy alakítják, hogy gyakorlatilag szinte mindenkinek tovább kell majd dolgoznia 62 éves koránál. Párizs ugyan jelentős változtatásokat hajt végre, de elkerüli azokat a radikális beavatkozásokat, amelyeket például az Európai Bizottság javasolt. A reform elkerülhetetlen, miután a francia nyugdíjrendszeren 2020-ra 20,7 milliárd eurós lyuk keletkezhet.
A kormány javaslata szerint emelik mind a munkaadók, mint a munkavállalók hozzájárulását a nyugdíjkasszához. A következő években fokozatosan nő a nyugdíjjárulék, a 2017-re összeadódó pluszbefizetés eléri majd a bérek 0,3 százalékát. Ez a minimálbér esetén havonta 4,5 euróval gazdagítja majd a tb-kasszát. A nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő 2020-ig nem változik, ám ezt követően a jelenlegi 41,5 évről 2035-ig fokozatosan 43 évre megy fel, amivel az 1973 után született generációk járnak rosszul. Bizonyos kedvezményeket elvesznek a magasabb összeget kapó nyugdíjasoktól, de nem lesz nyugdíjcsökkentés és nem hozzák a versenyszféra szintjére a közalkalmazottak kedvezőbb ellátását.
Francois Hollande államfő egyik választási ígérete volt, hogy nem emelik a nyugdíjkorhatárt, amit már csak azért sem tesznek meg, mert hatalmas szakszervezeti tiltakozó akciókat váltana ki. Ez történt Nicolas Sarkozy elnök idején, aki 60-ról 62 évre emelte a korhatárt. A szolgálati idő megnyújtása miatt azonban bizonyosra vehető, hogy szinte mindenki tovább fog dolgozni a korhatár elérése után. Az üzleti érdekképviseletek tiltakoznak az amúgy sem alacsony terheket növelő reform ellen. A munkaerő drágulása mellett arra hivatkoznak, hogy Franciaország a GDP arányában a legnagyobb adóterhelést kiszabó országok között van. A kormánynak azonban azzal kell számolnia, hogy a 35-féle szisztémából álló, bonyolult nyugdíjrendszer költségei elnyelik a GDP 14 százalékát.
