A kanadai származású jegybankár által bevezetett forward guidance, vagyis előremutató irányadás az angol gazdasági sajtó szerint az egyik legjelentősebb váltás a brit monetáris politikában, ami a jegybank kamatpolitikáját, a Fed mintájára a munkanélküliség alakulásához köti. Marc Carney bejelentette, hogy az angol jegybank mindaddig a jelenlegi 0,5 százalékos szinten tartja az alapkamatot, amíg a most 7,8 százalékos munkanélküliség 7 százalékra nem csökken. A brit gazdaságnak tehát legalább 750 ezer új munkahelyet kell teremtenie, mielőtt kamatemelésre lehet számítani. Ez a jegybank előrejelzése szerint 2016 közepéig nem várható, még úgy sem, hogy a Bank of England (BoE) javított a 2013-as és 2014-es növekedési várakozásán, 1,5 és 2,7 százalékos GDP-javulást prognosztizálva. Elemzők várakozásai szerint a kamatláb még 2017-ben is a jelenlegi alacsony szinten maradhat. Carney azt is mondta, hogy amíg a munkanélküliség nem éri el a most kijelölt küszöbértéket, a jegybank fokozhatja jelenleg 375 milliárd font, vagyis 574 milliárd dollár értékű kötvényvásárlási programját.
Ezt a \"rendkívüli monetáris élénkítést\" a jegybankelnök szerint úgy fogják elérni, hogy közben a pénzügyi és árstabilitás nem sérül. Mindazonáltal úgy látja, jelenleg a monetáris tanács megengedheti magának, hogy eltűrje a 2 százaléknál magasabb inflációt és az elvárhatónál lassabban terelje a célérték felé az árnövekedést.
George Osborne pénzügyminiszter üdvözölte az új jegybankelnök előremutató programját, ami szerinte javíthatja a monetáris politika hatékonyságát és hozzájárulhat a kilábaláshoz. Kritikusok viszont attól tartanak, hogy az alacsony kamatok fenntartható növekedés helyett ingatlanpiaci buborék kialakulásához vezethetnek. Egyes közgazdászok szerint az sem kizárt, hogy a jegybank által generált keresletnövekedés a kínálat bővülése helyett az árak növekedéséhez vezethet, hiszen a válságban a brit gazdaság sokat vesztett a produktív kapacitásából.
A piacok felemásan reagáltak az alacsony kamatokról szóló hírre: míg a font árfolyama 0,7 százalékkal, 1,5446 dollárra emelkedett, a fő tőzsdeindex, az FTSE−100 0,8 százalékot esett Carney bejelentése után.
