BUX 133872.25 -0,69 %
OTP 41610 0,51 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Távozik a Siemens vezére

Helyét az eddigi pénzügyi igazgató, Joe Kaeser veszi át augusztus 1-jével.

2013. július 31. szerda, 18:47

Hivatalosan is leváltották a Siemens vezérigazgatóját a cég rossz eredményei miatt. A napokban szárnyra kapott híreket megerősítve a társaság felügyelőbizottságának szerdai döntése alapján Peter Löschert elküldték a cégtől.

Peter Löscher közös megegyezéssel távozik a vezérigazgatói tisztségből. Az osztrák menedzser 2007 óta vezette a céget, szerződése eredetileg 2017-ig szólt. Hivatali ideje alatt a 370 ezer főt foglalkoztató vállalat piaci értéke több mint 20 százalékkal csökkent és ötször kellett kiadniuk profitfigyelmeztetést. Az utóbbi három hónapban a Siemens kétszer tájékoztatta részvényeseit arról, hogy nem éri el a tervezett nyereséget. A felügyelőbizottság a legutóbbi − július 25-én kiadott − profitfigyelmeztetés után döntött a váltásról. Joe Kaeser első nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Siemens nem szanálásra szoruló vállalkozás. Az utóbbi időszakban a társaság túl sokat foglalkozott saját magával, így a bevétel dinamikája kissé elmaradt a versenytársakétól.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet