Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Miközben elindultak a tárgyalások az transzatlanti szabad kereskedelemről, a Csendes-óceánnál két párhuzamos, egyesek szerint versengő, mások szerint egymást jól kiegészítő szabadkereskedelmi zóna is alakul. A két formálódó megállapodás viszonyát valószínűleg nem gazdasági szempontok, hanem a Kína és Amerika közötti hatalmi rivalizálás határozza majd meg.
Az USA 2008-ban jelezte, hogy csatlakozni kíván a Brunei, Chile, Új-Zéland és Szingapúr között három évvel korábban kötött, Trans-Pacific Partnership (TPP) névre keresztelt szabadkereskedelmi egyezményhez, ezzel erősítve gazdasági jelenlétét az ázsiai csendes-óceáni térségben. Az egyezmény súlya folyamatosan nő, mivel csatlakozási szándékát jelezte Ausztrália, Mexikó, Malajzia, Peru, Vietnam, Kanada, Dél-Korea és legutóbb az Abe Sinzo vezette Japán is.
A TPP támogatói szerint ez egy \"XXI. századi\" kereskedelmi egyezmény, amelynek szigorú feltételei kiterjednek az áruk és szolgáltatások szabad áramlására, a befektetések és pénzügyi szolgáltatások szabályozására, a szellemi tulajdonjog védelmére és a környezetvédelmi és munkaügyi szabályok szigorítására.
Kína, amely nem vesz részt a TPP-tárgyalásokon, az amerikai részvételben saját térségbeli gazdasági és politikai befolyását látja fenyegetve és a két szuperhatalom katonai erőfitogtatásának gazdasági folytatásaként értelmezi azt. Kínai közgazdászok szerint a TPP életbe lépése kereskedelmi hátrányt jelenthet Kína számára és erősítheti a versenyt a térség fejlődő országaival a fejlett országok piacán. A negatív hatás azonban nem lenne olyan jelentős, hogy az komolyan megrengetné a kínai gazdaságot. Ezek a hatások elkerülhetőek lennének, ha Kína csatlakozna a TPP-hez, ezt azonban nehezítené a TPP állami vállalatokra vonatkozó szigorú szabályozása. Jelentősebb lehet az egyezmény politikai hatása, amely növeli az USA befolyását a térség kisebb államaira, amelyek időről időre fojtónak érezhetik a nagy testvér dominanciáját.
Mindeközben Kína részt vesz a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezetét formáló, Regional Comprehensive Economic Partnership (RCEP) néven ismert kezdeményezésben. A kezdeményező ASEAN-országokon és Kínán kívül Indiát, Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát és Új-Zélandot tömörítő megállapodás a világkereskedelem 40 százalékát fedné le a 2015-ös céldátum után. Az RCEP megengedőbb a kevésbé fejlett országokkal szemben és fő célja, hogy egységesítse a meglévő bilaterális kereskedelmi megállapodásokat és élénkítse a gazdasági kapcsolatokat a térségben.
A nagyhatalmi versengés ellenére a két egyezményt leegyszerűsítés lenne egymás riválisának tekinteni Jeff Schott, a Peterson Intézet közgazdásza szerint. A rivalizálást tompítja, hogy számos nagy térségbeli ország és ASEAN-tagállam mindkét folyamatnak részese. A kisebb feltörekvő országok, mint Malajzia és Vietnam világpiaci pozícióját javíthatja a TPP, míg a többi ASEAN-tagállamnak az RCEP segíthet a fejlődésben. Schott szerint mindkét kezdeményezés elvezethet egy az egész térséget magában foglaló szabadkereskedelmi övezet kialakításához, és a párhuzamos tárgyalások akár még Kína és az Egyesült Államok együttműködéséhez is vezethetnek.
