Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legjobb, amit el lehet mondani a világgazdaság gyenge teljesítményéről, hogy néhány kulcsfontosságú iparág talán már elérte a mélypontot − írta Eswar Prasad, a Brookings intézet kutatója a G-20 országok növekedési és bizalmi mutatóit összegző Tiger index bemutatásakor. A globális növekedés a 2008−2009-ben elszenvedett összeomlás óta nem tud felpörögni, és még a kétezres évek közepén megszokott tempóját sem tudja elérni. A múlt héten kiszivárgott vázlatok szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ma megjelenő világgazdasági kitekintésének hangvétele sem lesz ennél sokkal optimistább. Prasad szerint a félszívvel megvalósított költségvetési reformok negatív része − a megszorítások miatt kieső növekedés − működik, a kedvező oldala, tehát a javuló fogyasztói és befektetői bizalom azonban a politikai kiszámíthatóság hiánya miatt csak nem akarja megmutatni magát.
A bizalom hiánya és a strukturális gondok mellett a hitelállomány-leépítést szokták megjelölni a közgazdászok, mint a fejlett országok szenvedésének fő okát. A válság előtti, az akkori állapotokhoz képest túl laza monetáris politika idején felfúvódott hitelbuborék maradványait csak lassan dolgozzák fel a bankok, és e folyamat sebessége is eltér országról országra. A jegybankok − részben éppen azért, hogy a hitelállományok leépítésének folyamatát lehetővé tegyék − elárasztották likviditással a tőkepiacokat, ami több csatornán keresztül is támogatta a gazdaságokat. Az Egyesült Államokban például a Federal Reserve beavatkozásai miatt a bankok problémáit sikerült kevésbé láthatóvá tenni, az eszközvásárlások következtében leértékelődő dollár pedig versenyképesebbé tetté az exportot. A többletlikviditás kedvező hatásai közé tartozik, hogy a kötvényhozamok világszerte visszaestek (így olcsóbbá vált az államok finanszírozása) és az amerikai ingatlanárak tartósan emelkedni kezdtek. Az azonban komoly kockázatot jelent, hogy a laza pénz könnyedén megtalálja az útját az áru- és részvénypiacokra, így a globális növekedéshez képest rendszeresen előreszaladnak az eszközárak.
A fejlett országokban kieső keresletet a közgazdászok szerint a feltörekvőknek kellene valamilyen módon pótolnia. Kína, India, Brazília és Oroszország mellé ugyan számos, a közgazdászok szerint szép reményű ország csatlakozott be − Indonéziától és a Fülöp-szigetektől kezdve Pakisztánon és Törökországon át Kolumbiáig és Mexikóig −, a globális gazdaság tőkebősége miatt itt már a túlhevülés fenyeget. Miközben a kínai növekedés egyre hiteligényesebbé válik (erről lásd cikkünket a 6. oldalon), ami a pénzügyi kockázatokat is megsokszorozza, addig korábban az árupiacokon a valósnál jóval gyorsabb bővülést áraztak és a fizikai termelőknél gyorsabb növekedésre készültek − a csalódás egyértelműen tükröződik például a szinte teljesen Kína-függő ipari fémek, így a réz tegnapi árfolyamzuhanásában. Elemzők figyelmeztetnek, hogy amíg a fellendülés ilyen lassú, a monetáris politika pedig ilyen laza marad, addig hasonló korrekciókra is számítani kell.
