Profitfigyelmeztetést adott ki tegnap a KFC tulajdonosa, az amerikai Yum! Brands, ráadásul az is kiderült, hogy a céget nagy bajba keverő kínai csirkebotrány még a vártnál is erősebben kopasztotta meg a társaság eredményeit a tavalyi negyedik negyedben − a vállalat árfolyama nem meglepő módon 6 százalékot zuhant. A számos gyorsétterem-brandet egyesítő Yum, amely az utóbbi években mindent a sikeres kínai terjeszkedésre tett fel, jó pár negyedév után először számolt be eredményromlásról: a tavalyi 75 centes egy részvényre jutó profit helyett a várakozásoknak megfelelően 72 centet ért el. Az árbevétel kismértékben 4,11 milliárd dollárról 4,15 milliárdra emelkedett, a már tavaly is létező egységeinek forgalma viszont 6 százalékot esett. A Yum forgalmának nagyjából felét teszi ki a kínai régió, ahol főként KFC-éttermei vannak a cégnek − ezek forgalmára azonban pusztító hatással volt, hogy december elején a sanghaji élelmiszer-biztonsági hivatal eljárást indított, mivel túl magas növekedésihormon-szinteket mértek a KFC beszállítóinál. A csirke-gyorsétterem problémái ráadásul átterjedtek a többi Yum márkára, így a Pizza Hutra is − mindkét gyorsétterem-hálózat annak köszönhette kínai népszerűségét, hogy a helyi alternatíváknál jobb minőségűnek tűntek a tudatosabb fogyasztók körében. A vizsgálat ezért egy valódi pr-katasztrófával ért fel, a cég szerint a január−februári időszakban 25 százalékkal zuhanhat az értékesítés Kínában, és az év második felében is csak akkor várható javulás, ha a most indított masszív és költséges reklámkampány hatására elfelejtik a fogyasztók a minőségi problémákat.
