Az Egyesült Államok gazdasága annualizáltan 0,1 százalékos ütemben zsugorodott a tavalyi utolsó negyedévben − ez hatalmas csalódás, hiszen az elemzők 1,1 százalékos bővülést vártak, a harmadik negyedévben pedig 3,1 százalék volt a növekedés üteme; ez előtt utoljára 2009 második negyedévében csökkent az USA GDP-je. A növekedést elsősorban a készletek váratlan visszaesése, valamint a kormányzati kiadások csökkenése vitte el: mindkét tényező 1,3 százalékpontot morzsolt le a bővülésből. A kormány szinte csak a védelemre költött kevesebbet (összesen 6,6 százalékkal), ami pusztán a harmadik negyedév különös katonai kiadásemelkedésének megfordulása lehet − a hatás azonban a háborúk lassú leállítása miatt tartós nehezék lehet a GDP-n. Az export értéke 5,7 százalékkal esett vissza a harmadik negyedhez viszonyítva, és nem elhanyagolható az északkeleti partot hetekre tönkretevő Sandy hurrikán okozta kiesés sem (bár a kereskedelmi minisztérium nem adott pontos becslést a károkról és a kieső termelés hatásáról).
Napi grafikonok
Elemzők szerint mégsem kell megijedni, már csak azért sem, mert könnyen lehet, hogy az első felülvizsgálat után már nem lesz negatív előjel az adat előtt, és olyan még sosem volt, hogy egy drámai, trendszerű változást a GDP-ből, és nem az ezernyi egyéb konjunktúramutatóból tudtunk volna meg. A negyedéves GDP-adat részletei egyébként sem rosszak. A gazdaság nagy részét kitevő fogyasztás például 2,2 százalékos ütemben erősödött, ami komoly gyorsulás a megelőző negyedévekhez képest és egy tizedponttal a várakozásoknál is jobb. A jövőbeli fogyasztást erősítheti, hogy a megtakarítási ráta 3,6 százalékról 4,7 százalékra emelkedett − persze ezt ellensúlyozza majd az adóemelés. Nem volt igazuk azoknak sem, akik a költségvetési bizonytalanság miatt a beruházások lassulására számítottak. A szoftverekre és it-eszközökre 12 százalékkal költöttek többet, mint negyed évvel korábban, a lakóingatlanokkal kapcsolatos beruházások pedig 15 százalékkal élénkültek.
Reuters
