Kilenc hónapos szünet után − a várakozásoknak megfelelően − újra kamatot vágott az indiai jegybank, és a kötelező banki tartalékrátát is csökkentette, az infláció visszaesése ugyanis lehetővé tette, hogy a monetáris politika lazításával próbálja ösztönözni a gazdaságot. A Reserve Bank of India (RBI) 25 bázispontot vágott az irányadó kamatrátán, amely ezzel 7,75 százalékra mérséklődött, a kötelező banki készpénz-tartalékolási rátát pedig 4 százalékra csökkentették az eddigi 4,25 százalékról (utóbbival elemzők szerint 180 milliárd rúpia, azaz 3,4 milliárd dollár szabadul fel a pénzügyi rendszerben). Piaci vélemények szerint a lépés ahhoz kevés, hogy újra felpörgesse az inflációt vagy lökést adjon az időközben csúnyán lelassult növekedésnek − de az RBI lényegesen lazább hangvételű kommentárjával együtt már elég lehet arra, hogy a befektetői és üzleti hangulatot javítsa.
A jegybank eddigi konzervatív szemléletén érezhetően puhított, hogy az infláció már három hónapja csökken: a fogyasztói árak ugyan decemberben is több mint tíz százalékkal emelkedtek a növekvő élelmiszerárak miatt, a nagykereskedelmi árindex viszont szeptember óta folyamatosan esik. A növekedés azonban csúnyán visszaesett tavaly, a 2011-es közel 9 százalékos GDP-bővülés után 2012 első háromnegyed évében csak 5 százalékhoz közeli emelkedéseket mutatott az indiai gazdaság. Elemzők szerint valószínű, hogy a lazítás újrakezdése valóban élénkítheti a reálgazdaságot, hiszen a hitelre éhes vállalatok és kisvállalkozók a hitelfeltételek fokozatos javulására számíthatnak. Eközben a választások elé néző indiai kormány aligha fogja vissza a költekezést, de a márciusban véget érő pénzügyi évben vélhetően így is 5,3 százalékra esik a költségvetési deficit az egy évvel korábbi 5,75 százalék után.
