BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A von lesz az új jen?

2013. január 28. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az új japán kormány tudatos politikájából következő óriási jengyengülés kellemetlen helyzetbe hozta a szintén exportfüggő Dél-Koreát, amely mindenáron elkerülné, hogy Japán sorsára jusson. Túl gyorsan csinálták és ezzel komoly problémákat okoztak maguknak − kommentálta szokatlanul kemény hangon az új japán monetáris politikát a dél-koreai jegybank elnöke, Kim Csong-so. A jegybankár szerint nem várt következményekkel járhat, hogy a japán központi bank elkötelezte magát a 2014-ben indítandó eszközvásárlási program mellett. A megjegyzésből arra következtettek a megfigyelők, hogy a koreai szakpolitikusokat kezdi aggasztani, hogy a von több mint tíz százalékot erősödött a dollárral szemben a nyár óta, miközben a japán fizetőeszköz néhány hónap alatt éppen ennyit gyengült. Japán oldalról azonban könnyen megmagyarázható a politika, hiszen inkább később érkezett a kiigazítás, a válság után − eközben a szigetországgal a legtöbb iparágban versenyző Dél-Korea a tőkeáramlás korlátozásának köszönhetően megúszta devizájának romboló erősödését.

Az azonban valószínűtlen, hogy a koreai jegybank karba tett kézzel várja, hogy az országot Japán sorsára juttassa a túl erős deviza. A Bank of Korea a múltban sem volt passzív, és a kereskedők már arra várnak, hogy az 1050-es dollár−von árfolyamnál beavatkozik a jegybank − a pletyka hatására gyorsan 1085 vonig szaladt a kurzus, ami azonban még mindig messze van a sokkal kedvezőbb nyári 1185-től.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet