Több mint ötvenmilliárd dollárt vesztett piaci kapitalizációjából az Apple 12 százalékos zuhanásával, miután tavalyi negyedik negyedéves jelentésével nem okozott kellemes meglepetést a várakozásokhoz képest, és az elemzők tömeges célárcsökkentéssel sorozták meg a céget. Az utóbbi években a prémiumkütyü-piac forradalmasításával a világ legértékesebb vállalatává váló Apple hiába adta el slágertermékeit rekordszámban − az Iphone-ból 47,8 millió darabot, az Ipadból pedig 22,9 millió darabot −, új innovatív termék és a vele járó bevételi csatorna hiányában a számok nem hozhatták azt a pozitív csalódást, amihez a befektetők éveken keresztül hozzászoktak. Az árbevétel 18 százalékkal, 54,4 milliárd dollárra emelkedett, ami éppen hogy elmarad a várakozásoktól, az egy részvényre jutó profit viszont a konszenzus 13,53 dollárja helyett 13,81 dollár lett (összesen 13,1 milliárd dollár). A befektetőket azonban a cég váratlanul pesszimista előrejelzése boríthatta ki, hiszen a mostani negyedévre már csak 7 százalékos árbevétel-növekedést vár az Apple.
Az Apple horizontját az is beárnyékolja, hogy nem tudni pontosan, milyen stratégiával próbálja felvenni a versenyt az egyre erősebb versenytársakkal. Rendszeresen felbukkan a találgatás, hogy a cég megpróbál betörni a televíziók piacára egy új termékkel, vagy hogy piacra dob egy olcsóbb okos telefont − előbbivel kapcsolatban azonban nincs előrelépés, utóbbi pedig feltehetően brutálisan lerontaná a cég egyébként nagyon magas, 38,6 százalékos profitrátáját és az Apple márka értékének is sokat ártana. Ha viszont tovább morzsolódik az Apple mobilplatformjának részesedése az Androiddal szemben, az a hosszú távon kiszámítható bevételt hozó szoftvereladásokat rombolná. A cég viszont először tette közzé kínai eladásainak alakulását, ahol rohamos tempóban terjeszkedik. Egyvalami biztos: a készpénzállománnyal továbbra sincs gondja az Apple-nek, a mostani negyed után 137 milliárd dollárja pihen a bankban.
A finn Nokia viszont éppen a készpénzhiány miatt döntött közel százötven év után úgy, hogy nem fizet osztalékot, annak ellenére, hogy 202 millió eurós profitjával lényegesen jobb negyedéve volt, mint tavalyelőtt, amikor több mint egymilliárd eurós veszteséget hozott össze (a tavalyi egész éves veszteség így is meghaladta a 3,1 milliárd eurót). A társaság tavaly májusban a hatalmas veszteségek ellenére 740 millió euró osztalékot fizetett, és azóta eladta székházát, valamint luxustelefon-részlegét, a Vertut − a negyedév végére megmaradó 4,36 milliárd eurós készpénzállományt azonban a cég vezetése kevésnek érzi, hogy tovább támogathassa vele okostelefon-terjeszkedését. A cég tehát mindent feltett a Lumia márka sikerére, és ez egyelőre, úgy tűnik, sikeres, hiszen egy év után újra bővültek az okostelefon-eladások.
