Óriási meglepetést okozott a Zew gazdaságkutató januári német befektetői hangulatindexe, a mutató ugyanis a decemberi 6,9 pont után − az elemzői várakozások mediánjában szereplő 12 pontot messze maga mögött hagyva − 31,5 pontra ugrott. Utoljára 2010 májusában, még az első görög mentőcsomag előtt volt ilyen magas a német befektetők és elemzők féléves gazdasági várakozásait összegző mutató, amely december előtt hat hónapig folyamatosan a negatív tartományban járt. A Zew elemzői szerint elsősorban az eurózónával kapcsolatos alapvető félelmek elpárolgása áll a váratlanul nagy hangulatjavulás mögött − az ugyanakkor továbbra sem biztos, hogy a német vállalatok is így látják ezt, és felpörgetik a hónapok óta halogatott beruházásaikat. Németország fő kereskedelmi partnereinél ugyanis továbbra sincs érdemi javulás, a jelenlegi gazdasági helyzet megítélése pedig a Zew szerint mindössze 1,4 ponttal javult, 7,1 pontra. Egyes elemzők szerint mindenesetre az optimizmussal érdemes megvárni, hogy a pénteken közzéteendő Ifo-index megerősíti-e az eddigi tapasztalatok szerint volatilisabb Zew-mutatót.
