Az irányadó kamatláb változatlanul fél százalékon, a mennyiségi lazítási program kerete pedig 375 milliárd fonton maradt a brit jegybank, a Bank of England (BoE) döntése nyomán, a várakozásoknak megfelelően. A monetáris tanács tagjai − köztük a kanadai Mark Carney júliusi beiktatása előtt az utolsó félévét kezdő kormányzó, Mervyn King − a jelek szerint óvatosak, és új adatokra várnak, mielőtt valamilyen irányba elmozdítanák a monetáris politika gépezetét. A legutóbbi jegyzőkönyvből kiderült, hogy a jegybankárok úgy látják, egyértelmű jelei vannak annak, hogy működik a BoE \"hitelezésért adott finanszírozás\" (funding for lending) programja, hiszen az országban már érezhetően javultak a hitelezés körülményei az intézkedés következtében.
A gazdasági helyzet ennek ellenére távolról sem jó. A növekedést megfojtó kormányzati megszorítások dacára az infláció makacs módon magas szinten − a legfrissebb adatok szerint 2,7 százalékon − áll, viszont a legtöbb indikátor arra utal, hogy a brit gazdaság néhány éven belül a harmadik recesszióján megy épp keresztül. A tanács ezért egyelőre óvatosan mérlegeli az adatokat, és elemzők szerint talán a két hét múlva közzétett jegyzőkönyvből tudhatjuk meg, hogy merre hajlanak. A legtöbben arra számítanak, hogy a gazdaság gyengesége esik latba nagyobb súllyal, ezért a következő hónapokban újra aktívabbá válhat a BoE, és akár a kötvényvásárlási program növelésével, akár valamilyen új eszközzel, például sűrűbb szóbeli iránymutatással vagy banki hitelek közvetlen vásárlásával is beavatkozhat.
