Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A vártnál valamivel jobb, ám az előző negyedévekénél sokkal rosszabb második negyedéves amerikai GDP-adatnak valószínűleg a Fed nyíltpiaci bizottságában (FOMC) örültek a legkevésbé. A bizottság helyzetét egyáltalán nem könnyíti meg, hogy mintegy száz nappal az elnökválasztás előtt sem látszik tiszta kép a gazdasági folyamatok irányáról. A piac persze optimistán fogadta, hogy az elemzők által várt 1,3−1,4 százalékos növekedést sikerült meghaladni és hogy az első negyedéves teljesítményt is 0,1 százalékponttal felfelé korrigálta a kereskedelmi minisztérium, ám ez az összképen semmit nem változtatott. A dollár hétvégi erősödése részben annak szólt, hogy a FOMC a kedd-szerdai kamatmeghatározó ülésén várhatóan nem jelent még be újabb élénkítő programot, sőt valószínűleg a későbbi akciók esélyéről sem árul el részleteket. Pedig a piaci szereplők idegesen várják a jegybanki jelzést, a Reuters egy friss felmérésében megkérdezettek 70 százaléka szeptemberre újabb monetáris ösztönzőre számít.
Mit hoz a szeptember?
Az igazán fontos a szeptember lesz, két dolog miatt is: egyfelől a jegybank ekkor fogja frissíteni gazdasági előrejelzéseit (visszamenőleg is), másfelől augusztus végén tartja Jackson Hole-i beszédét Ben Bernanke, a Fed elnöke − 2010-ben a hasonló alkalommal jelentette be a második kötvényvásárlási programot (QE2), bár maga a program csak novemberben indult be. A Fed azóta összesen 2300 milliárd dollárral növelte saját mérlegfőösszegét: főleg államkötvényeket vett bele, először rövid lejáraton, majd ezeket folyamatosan hosszabb futamidőre kezdte cserélni. Idén év végéig fut az egyik ilyen kötvénycsereprogram, az Operation Twist (Csavar hadművelet) folytatásaként három évnél rövidebb lejáratú papírokat cserélnek ki 6 és 30 év közötti futamidejűekre. A két hadművelet összesen 830 milliárd dollárnyi állományt mozgat meg, és lényegében lenullázza a rövid lejáratú jegybanki állományt. (Néhány szakértő szerint hiába várja a piac a szeptemberi bejelentést, az Operation Twist meghosszabbítása éppen azt a célt szolgálja, hogy a Fed időt nyerjen az elnökválasztást követő fiskális kép tisztulásáig.)
Nem a forrásköltséggel van baj
A reálisabb elemzések szerint bár kisebb erejű monetáris intervencióra sor kerülhet már ősszel, de valószínűtlen, hogy a költségvetést kiigazító program előtt döntenének a mérlegfőösszeg további duzzasztásával járó harmadik körös kötvényvásárlásról (QE3). A tét az, hogy a választások után sikerül-e megegyeznie a képviselőháznak a középtávú államháztartási konszolidációról, vagy életbe lép az az automatikus kiadáscsökkentő és adóemelő mechanizmus, amelyről tavaly az adósságplafon körül kirobbant vitában egyeztek meg a képviselők, és amely megegyezés híján a GDP 5 százalékát meghaladó mértékű egyenlegjavítást indítana be 2013. január 1-jétől. A Fed akár erre az időszakra tarthatja szárazon a puskaport, mivel a mechanizmus esetleges életbelépésekor szükség lehet a recesszióba kényszerülő gazdaság monetáris megtámogatására.
Akkor mire számít mégis a piac: mit jelenthet be Bernanke Jackson Hole-ban augusztus végén vagy a szeptemberi kamatdöntő ülésen? Ha lesz QE3, akkor valószínűleg nyitott formában indítják, vagyis a Fed korlátlanul vásárolhat akár állampapírokat, akár jelzálog-fedezetű kötvényeket. Utóbbival a Fed ugyanis a jelzálog-kamatkörnyezetet tudja közvetlenül befolyásolni, amivel az amerikai fogyasztók hitelhelyzete javítható, és ez esetleg kihat a hitelkeresleti kedvükre. Az eddigi két program e tekintetben részsikert hozott, amit a jegybanki zsargonban úgy fogalmaznak meg, hogy még nem ért be teljesen a QE programok hatása. Az amerikai hosszú oldali kötvényhozamokat mindenesetre sikerült történelmi mélybe nyomni, amivel párhuzamosan lényegében negatív reálkamat-környezet alakult ki az USA-ban. Forrásköltség oldalon tehát nincs baj. Ennek reálgazdasági hatása viszont elenyésző, főleg a munkaerőpiacon nem látszik semmilyen fordulat − vagyis a hitelkínálaton keresztül aligha tud szabályozni a Fed, a monetáris transzmisszió működését ugyanis az adósságleépítésbe kezdő lakosság elenyésző hiteligénye akadályozza.
Ötletekben nincs hiány
Ugyanez vonatkozik arra az ötletre, amiről a FOMC-tagok közül többen hangosan gondolkodnak: a bankoknak nyújtott olcsó forráson keresztüli, célzott lakossági és vállalati hitelezés felpörgetésén, illetve a jegybanknál elhelyezett kötelező banki tartalék után fizetett 0,25 százalékos kamatláb akár negatív tartományba vágásán, amivel a hitelintézeteket lehetne a szélesebb szórású hitelkihelyezésre rávenni. Ám ez is csak a hitelpiac kínálati oldalát érintené, pedig az amerikai bankközi hitelpiacon messze nem olyan magasak a forrásköltségek, mint Európában. Bár a jegybanki hitelességet komolyan kikezdhetné, néhány elemzőben felmerült az is, hogy a 2 százalékos inflációs célját emelhetné meg a Fed, amivel lényegében azt jelezné a piacok számára, hogy sokkal nagyobb pénzmennyiséget is képes előteremteni. Ehhez viszont kongresszusi felhatalmazásra lenne szükség, ami − legalábbis a kampány időszakában − szinten biztosan heves vitát robbantana ki a képviselőházban.
Dean Baker, a Centre for Economic and Policy Research kutatója szerint az amerikai államkötvény-vásárlásnak ma azért nincs hatása a reálgazdaságra, mert a lefelé mutató kockázatok kívülről, főleg Európából származnak. Ezért a Fednek nem amerikai, hanem az eurózóna perifériájának kötvényeit, például spanyolt vagy olaszt kellene vásárolnia. Egy ilyen lépés ugyancsak súlyos politikai vihart kavarna, mivel a monetáris szabályozás fontos elemein kellene változtatni, például a fedezetelfogadási szabályokon. Ez utóbbit egyébként javasolják is közgazdászok, vagyis hogy a Fed minél inkább hosszú lejáratú kötvényeket fogadjon el a bankoktól fedezetként, amikor azok rövid futamidejű hitelért folyamodnak.
